Ugrás a tartalomra

Mihajlović: A Belgrád–Budapest gyorsvasút a legfontosabb projekt

2020.08.17
17:19
2020.08.17
17:26
Forrás
Vajdaság Ma
A tárcavezető azt mondta, minden elkészül az előirányzott határidőkön belül.

A Belgrád–Budapest gyorsvasút a legfontosabb projekt Szerbia számára - nyilatkozta Zorana Mihajlović. Az építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter ma a China Railway International Company kínai vállalat elnökével találkozott. A Belgrád–Budapest gyorsvasút építéséről tárgyaltak. A miniszter kiemelte, a következő év őszén már kevesebb mint fél óra alatt el lehet majd jutni Belgrádból Újvidékre. Mihajlović emlékeztetett, a minisztérium 15 milliárd euró értékben irányít projekteket, ezek közül a Kínával közös projektek értéke hétmilliárd euró.

A kínai vállalat elnöke megköszönte a szerb kormány és a minisztérium folyamatos támogatását, és meggyőződését fejezte ki, hogy minden munkálat a megbeszélt ütemben fejeződik be, európai és világszabványok szerint.

Zorana Mihajlović
Belgrád-Budapest
vasút

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.