Ugrás a tartalomra

Mihajlović: Májusban kezdődik a Budapest–Belgrád vasútvonal projektjének megvalósítása (videó)

2017.02.21
11:12
Májusban megkezdődhetnek a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési munkálatai – jelentette be Zorana Mihajlović
Májusban megkezdődhetnek a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési munkálatai – jelentette be Zorana Mihajlović. Az építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter újságírói kérdésre, miszerint előfordulhat-e, hogy lassul vagy késik a projekt megvalósítása, mert az Európai Unió jelezte, megvizsgálja a munkálatok terveit, hogy ellenőrizze, tiszteletben tartják-e az uniós előírásokat, Mihajlović azt mondta, Szerbia a maga részéről minden kötelezettségét teljesítette.



Zorana Mihajlović, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter: „Ha a két országot vesszük figyelembe ebben a projektben, tehát Magyarországot és Szerbiát, akkor azt mondhatom, hogy Szerbia mindent megtett, sőt még többet is, mint a magyar fél. Arra számítunk, hogy májusban megkezdődhetnek a közös építkezési munkálatok a három fél részéről, azonban lesz még egy magyar-szerb találkozó is.”
május
Zorana Mihajlović
kezdés
projekt
Budapest-Belgrád vasútvonal

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.