Ugrás a tartalomra

Most érdemes Szerbiába fektetni

2016.11.23
08:58
Rendkívül jól járhatnak a magyarországi cégek, ha most és a közeljövőben Szerbiába fektetnek – írja ma megjelent cikkében a Híradó
Rendkívül jól járhatnak a magyarországi cégek, ha most és a közeljövőben Szerbiába fektetnek – írja ma megjelent cikkében a Híradó.hu. Azt írják, fontos, hogy a nyugat-balkáni ország kifejezetten jó tanulópálya a külföld felé törekvő kis- és középvállalkozásoknak is. Ha nem is jellemző rá a nagyarányú presztízsfogyasztás, igényes piac, Szerbiában sokfajta együttműködésre van lehetőség – jelentette ki a hirado.hu hírportálnak Jójárt Miklós, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető alelnöke. Magyarországhoz közeli területről van szó, hasonló üzleti kultúrával, így kisebb a kockázat, alacsonyabbak a költségek – tette hozzá. Egy magyarországi gyapjúfeldolgozó cég például sikeresen működik együtt egy szerbiai vállalattal, a hosszú távú cél pedig, hogy a szerbiai fél adná az alapanyagot, a magyar cég a válogatást, bálázást és forgalmazást végezné, a végcél pedig Kína. Egy másik, ugyancsak magyar cég azt tervezi, kandallókat öntet Vajdaságban, egy harmadik pedig zöldség- és gyümölcsfeldolgozó konzervgyárat építhet a tartományban – mondta a kamarai alelnök. A mezőgazdaságon, élelmiszeriparon kívül a műanyagiparban is vannak lehetőségek. Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint Vajdaságban, ahol a világ egyik legjobb termőföldjén vethetnek a gazdák, különösen élelmiszeripari beruházások kecsegtetnek. Hozzátette, számos nagyobb projekt is készülőben van Szerbiában. Oláh Zsanett a 10-es korridort és a Belgrád a vízen projektet is említi. Ez utóbbiban a magyar cégek elsősorban vízkezelési, szennyvíztisztítási fejlesztésekben vehetnek részt. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint elsősorban zöld- vagy barnamezős beruházásokban érdemes gondolkodni. Mint mondta, a niši kétnapos szerb–magyar kormánycsúcs idején tartott üzleti fórumon is szó esett erről. A VMSZ elnöke szerint elsősorban az élelmiszeriparban vannak lehetőségek, de az idegenforgalomban, a fürdő- és gyógyturizmusban, valamint az IT-technológiákban utazó cégeknek is érdemes Szerbiára tekinteniük. (Hirado.hu/Fotó: MTI)

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.