Ugrás a tartalomra

Támogatás bor-, pálinka- és sörkészítőknek

2021.05.18
10:55
2021.05.18
16:36
Forrás
Pannon RTV
Két új kiírást jelentetett meg a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság.

A tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, hogy a pályázaton bejegyzett cégek, vállalkozások, jogi személyek vehetnek részt. Eszközbeszerzésre lehet pályázni.

A pályázati űrlapot postán, vagy a tartományi kormány iktatóirodájában lehet átadni, a szükséges dokumentumokat mellékelve.

Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „A borászok és a pálinkakészítők vonatkozásában 50 millió dináros keretösszeggel tudja támogatni a titkárság az eszközeik beszerzését, gépsorok, felszerelések megvásárlását. A kis sörfőzdék vonatkozásában pedig 10 millió dináros keretösszeggel írtunk ki pályázatot, ugyanilyen jellegű befektetésekre. Fontos azt elmondani, hogy mindkét pályázatnál június 11-e a határidő, és mindkét pályázatnál alapesetben 50 százalék költség-visszatérítést tud adni a mezőgazdasági titkárság, de a hölgyeknek vagy a 40 évnél fiatalabbaknak szokás szerint 10 százalékkal magasabb, azaz 60 százalékos költség-visszatérítés is megítélhető. Maximálisan ennek, ezzel összhangban 2,2 millió dinárt tudunk jóváhagyni egy-egy ilyen befektetésre.”

tartományi mezőgazdasági titkárság
Ótott Róbert

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.