Ugrás a tartalomra

További létszámleépítés a közszférában

2016.12.25
10:55
Több mint ötezer fővel csökkentik a közszférában dolgozók számát 2017-ben - ezt Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter jelentette be szombaton
Több mint ötezer fővel csökkentik a közszférában dolgozók számát 2017-ben - ezt Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter jelentette be szombaton. A közigazgatásban - vagyis az államigazgatásban, a helyi önkormányzatokban és a helyi közvállalatokban - mintegy 425 ezren dolgoznak, az országos szintű közvállalatokban pedig 147 ezren. 2014 decembere óta a közalkalmazottak száma 23.600-zal csökkent, de további racionalizáció várható. Tervezik például, hogy a Szerbiai Vasutakból 3000, a Szerbiai Villanygazdaságból pedig mintegy 2500-rel csökkentik a létszámot. (Tanjug)
közszféra
közvállalatok
létszámleépítés
elbocsátások

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.