Ugrás a tartalomra

Újabb nyertes vállalkozásokkal kötött szerződést a Prosperitati Alapítvány

2017.10.06
12:37
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Ebben a körben a nagyvállalkozók kaptak támogatást, amelynek köszönhetően több száz új munkahely jön létre Vajdaságban. A támogatások összértéke 10,5 milliárd dinár, vagyis mintegy 26 milliárd forint.

Újabb nyertes vállalkozásokkal kötött ma szerződést a Prosperitati Alapítvány Szabadkán. Ebben a körben a nagyvállalkozók kaptak támogatást, amelynek köszönhetően több száz új munkahely jön létre Vajdaságban. A támogatások összértéke tíz és fél milliárd dinár, vagyis több mint 26 milliárd forint.

Prosperiti Alapítvány    

Több vajdasági vállalkozó írta alá péntek délelőtt a Prosperitati Alapítvány támogatási szerződéseit Szabadkán. A cégvezetők a magyar kormány támogatásának köszönhetően tovább fejleszthetik vállalkozásukat, ezzel pedig több munkást is alkalmazhatnak majd. Gordos Károly, tulajdonos, Zupčanik Kft., Ada: „Eddig főként a gyártógépekbe fektettünk be, ezeket fejlesztettük, most pedig a Prosperitati-támogatással egy új gyártócsarnokot szeretnénk építeni, ahol a 21. századnak megfelelő körülmények között tudnánk a munkásainkkal dolgozni.”

Prosperiti Alapítvány

A Masterplast Csoport 6,686 millió euróból bővíti tovább Szabadkán a gyártási kapacitását, a beruházással több mint 20 millió négyzetméterrel nő majd a szabadkai üzem üvegszövet-gyártó kapacitása. A cég a teljes projekt költségvetésének 35 százalékára nyert el vissza nem térítendő támogatást a Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázaton. Bunford Tivadar, ügyvezető igazgató, Masterplast YU Kft., Szabadka: „A vállalásunk az, hogy új beszállítókat fogunk a céghez hozni. Tehát göngyöleget, nyersanyagot és különböző alkatrészeket fognak a szerbiai beszállítók nekünk szállítani. Eddig is már együttműködtünk jó néhánnyal. Ezenkívül 105 új munkahelyet fogunk nyitni ennek a beruházásnak köszönhetően, így a cégünk létszáma most már 550 körül fog alakulni.”

Prosperiti Alapítvány

Azokat kell erősítenünk, akik itt kívánnak boldogulni és akik itt teremtenek munkalehetőséget a saját családjuknak és másoknak - fogalmazott Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette, meggyőződése szerint, akik elmentek, azok közül sokan visszajönnek. Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Nagyon komoly várakozásokat fűzünk ezekhez a fejlesztésekhez. Nemcsak azért, mert több mint 400 munkahelyet hozunk így létre, hanem azért, mert körülbelül 4300 beszállítót, illetve családi vállalkozást ölelünk fel ezzel a fejlesztéssel. Ez minimum ennyi család, sőt ha a vállalkozásokat vesszük figyelembe, akkor ez sokkal nagyobb számot jelent.”

Szijjártó Péter

Az ünnepélyes szerződés-aláíráson Szijjártó Péter is részt vett. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere elmondta, azzal, hogy Magyarország egy erős országgá vált és a magyar gazdaság egy stabil növekedési pályára állt, azzal nemcsak a Magyarországon élő magyarok, hanem a külhoni magyarok is rendkívüli módon meg tudnak erősödni. „2016 és 2018 között a szerb kormány egyetértésével Magyarországról 30 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás és 30 milliárd forintnyi kedvezményes hitel kerül kihelyezésre ezen gazdaságfejlesztési program keretében, amelynek nyomán a vajdasági gazdaságfejlesztési program a legnagyobb az összes határon túli gazdaságfejlesztési programunk közül.”

A Prosperitati Alapítvány pályázatain eddig több mint hatezer vajdasági magyar vállalkozó nyert támogatást.

Prosperitati
szerződés
Szabadka
Szijjártó Péter

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.