Ugrás a tartalomra

Vajdasági Exportakadémia (videó)

2016.11.23
14:17
Vajdasági Exportakadémia címmel indított képzési sorozatot a Magyar Nemzeti Kereskedőház
Vajdasági Exportakadémia címmel indított képzési sorozatot a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Ennek első, szabadkai állomására vajdasági kisvállalkozókat vártak, akiknek a kivitellel kapcsolatos tudnivalókat és szállítmányozási szabályzatokat ismertették. Gordas Károly Adán családi vállalkozást vezet. Egyedi pótalkatrészeket gyártanak, és gyakran ütköznek problémákba az áru határforgalma során. „Többször kisebb értékű árut kell a határokon megmozgatnunk, tehát mind behozatal, mind kivitel szempontjából is. Ez a mi esetünkben sokszor problémát jelent az áru értéke vagy a szállítási idő miatt. Erre várok segítséget, hogy tudnak-e ajánlatot, javaslatot tenni, hogy hogyan tudnánk meggyorsítani ezeknek a kis értékű áruknak a mozgatását, ami a mi esetünkben fontos és sürgős lenne.” Kovács Jelena ugyancsak családi vállalkozását szeretné fejleszteni. Közvetítőként egy olasz cégnek szállítanak alkatrészeket. „Remélem, hogy valami újat hallunk, mert elég bonyolult a kivitel most, hogy még nem vagyunk az unióban. Lehet, hogy hallunk valami olyan ötletet, amit még nem. Habár már régóta foglalkozunk ezzel, de remélem, hogy valamit csak megtanulunk.” exportakademia A Vajdasági Exportakadémia képzéssorozatának első állomásán, a szabadkai Galleria Hotel konferenciatermében a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója köszöntötte a vajdasági vállalkozókat. Elmondta, fontos, hogy piaci információkat és tudást adjanak át a helyi kisvállalkozóknak. Az Áldomás elnevezésű ernyőmárka révén egy márkanév alatt értékesítenék a vajdasági élelmiszereket gyártó vállalkozók termékeit. Oláh Zsanett, vezérigazgató, Magyar Nemzeti Kereskedőház: „Most tartunk ott, hogy Magyarországon és a külföldi piacon is megtaláltuk azokat a partnereket, akikkel hosszú távú szerződésekkel tudjuk az ebben részt vevő termelőknek biztosítani azt, hogy egy hozzáadott értékkel rendelkező munkával, megfelelő áron, tehát nem ár alatt tudjuk értékesíteni a termékeiket, hogy arra aztán ő tudjon építeni. Tehát most tartunk ott, hogy a már meglévő minősítéssel és arculattal rendelkező termékeket piacra visszük.”



Az Exportakadémia megnyitóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, a magyar kormány által biztosított 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési támogatás révén egyre több lehetőségük van a vajdasági vállalkozóknak. A sikerhez azonban tudás is kell. „Az volna a szándékunk, hogy egy folyamatos képzést tudjunk biztosítani. Általános vállalkozási ismeretek tekintetében, termeléstechnológia és termelési ismeretek tekintetében, az elkövetkező években párosítva azzal az anyagi támogatással, amely a különböző cégeknek a fejlődését teszi lehetővé.” A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette, a gazdaságfejlesztési program megvalósítása szempontjából a 2017-es év áttörést jelent majd. Sor kerül ugyanis a már bejáratott pályázatok újbóli meghirdetésére, a november 13-án kiírásra került pályázatok pedig a közepes- és nagyvállalkozások számára jelentenek lehetőséget.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.