Ugrás a tartalomra

Zajlanak az őszi mezőgazdasági munkálatok (videó)

2016.09.08
16:23
Javában zajlanak az őszi mezőgazdasági munkálatok a szabadkai határban
Javában zajlanak az őszi mezőgazdasági munkálatok a szabadkai határban. Ludason és környékén a napraforgó betakarítása zajlik, közben pedig mind nagyobb lendületet vesz az olajrepce vetése és a kukoricatörésre is készülődnek a termelők. A ludasi hangárban egyre nagyobbak a napraforgószemekből álló hegyek. Aladics Tibor vállalkozó, felvásárló, Ludas: „A napraforgó aratása javában zajlik, én azt tudom mondani, hogy körülbelül a felénél tartunk, én nagyon remélem azt, hogy most már az idő kedvezni fog és akkor egy 10-15 napon belül azt is be tudjuk fejezni. Szegény földműveseknek most minden összejött, hiszen az olajrepcét kedvelőknek, illetve akik arra tették a voksukat, hogy megpróbálják, azoknak pont most itt a pillanat, hogy előkészítsék a földeket és azonnal még a nedves földbe el is tudják vetni.” A ludasi határban pont ez is zajlik. Nagy szakértelmet igényel az olajrepce talajelőkészítése: műtrágyaszórás, szántás, vetéságy-előkészítés és végül a vetés. Jelenleg az olajrepce termesztése a legkifizetődőbb a gazdák számára. A napraforgóért 34 dináros kilogrammonkénti előleg-árat fizetnek, a kukoricának viszont még most van csak kialakulóban a felvásárlási ára.



Mivel napos, meleg az idő, hamarosan megkezdődhet a kukoricatörés is, így nincs kizárva, hogy az őszi betakarítási munkálatok szinte egybeérnek. Varga Zoltán, termelő, Ludas: „A napraforgóval még a felében vagyunk, ami korábban el lett vetve, az gyengébben termett, olyan 15 mázsát holdanként, és ami később lett vetve, ott úgy néz ki, nagyobb hozam lesz, olyan két tonnás.” A kukoricatermés is egyelőre kiválónak mutatkozik, a termelők bíznak a magas hozamokban, de már előre félnek az alacsony felvásárlási ártól.
ár
aratás
kukorica
napraforgó

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.