Ugrás a tartalomra

KÉK-hír: Rettegnek a téltől, mert mindenük elfogyott már

2021.10.23
08:05
2023.11.21
09:25
Forrás
Pannon RTV
Adományozók látogatták meg tegnap a tiszaszentmiklósi Szarvák Krisztinát és családját.

Tegnap október 22-e, péntek volt.

Tiszaszentmiklós 1 település Vajdaságban.

Szarvák Krisztina egyedül neveli 7 gyermekét.

Szarvák Krisztina nagyon rossz körülmények között

él a 7 gyermekével.

Szarvák Krisztina elmondta, már előre fél

a téltől, mert mindenük elfogyott.

Az utolsó 4000 dinárjából vásárolt

egy kis tüzelőt Szarvák Krisztina,

hogy melegben legyen a 7 gyermeke.

Szarvák Krisztina elmondta,

hogy nagyon jól jön az emberek segítsége.

Krisztina elmondta, hogy szükségük van

fára a tüzeléshez, illetve a gyerekeknek téli ruhákra.

Vajdaság több településéről is érkeztek

adományok a Szarvák család számára.

A tiszaszentmiklósi templomban is

gyűjtöttek adományokat a Szarvák család számára.

Volt, aki pénzadománnyal, ruhával

vagy tartós élelmiszerrel tudta segíteni a Szarvák családot.

Tartós élelmiszer például a tészta,

a konzervek, a tartós tej, az olaj, a rizs.

A VMSZ tiszasztentmiklósi helyi szervezete

laptopokkal és 1 éves interneteléréssel

támogatta a Szarvák családot.

A laptop és az internet a Szarvák családban

az iskoláskorú gyerekeknek fontos.

A VMSZ helyi szervezete fel fog ajánlani

a Szarvák családnak olyan házat is,

ahol biztonságosabban tud élni

Krisztina a 7 gyermekével.

A VMSZ 1 politikai párt.

A VMSZ a Vajdasági Magyar Szövetség rövidítése.

Aki segítene a Szarvák családnak,

az a következő telefonszámot hívja:

062 8608029

Ezen a számon Szarvák Krisztinát lehet elérni.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)? 

KÉK-hír

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.