Ugrás a tartalomra

200 fős tiltólista készült

2016.12.07
12:27
Tiltólistát állítottak össze azokról, akik nem léphetnek be Szerbia területére
Tiltólistát állítottak össze azokról, akik nem léphetnek be Szerbia területére. A nemkívánatos személyek listáját azért készítették, mert az utóbbi időben Belgrádban és Újvidéken sorozatos leszámolások és gyilkossági kísérletek történtek. A megelőző intézkedések része a közel 200 nevet tartalmazó lista összeállítása. A Novosti értesülései szerint a névsorban montenegrói, bosznia-hercegovinai és horvát állampolgárok is szerepelnek. Főleg bűnbandák és klánok tagjai azok, akiket határátlépéskor ki fognak utasítani Szerbiából. (Vajma, Novosti)
bűnözők
tiltólista
bűnbandák
klánok

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.