Ugrás a tartalomra

Bombafenyegetés miatt kiürítették a bécsi Hofburgot

2020.04.29
19:40
Forrás
Pannon RTV
A rendőrség szerdán 15 óra után zárta le az osztrák fővárosban a Ballhausplatzot, a Hofburg, valamint a kancellária előtti területet, mivel egy ismeretlen emailben bombamerénylettel fenyegetőzött.

Marcus Dittrich, a bécsi rendőrség szóvivője arról tájékoztatott, hogy az  üzenet nem tartalmazott konkrét személy elleni fenyegetést,  hanem a Hofburgot nevezte meg céljának. Az épületben tartózkodó Alexander Van der Bellen államfőt a Hofburg földalatti titkos járatrendszerén keresztül menekítették ki az épületből, amelyet kiürítettek. A helyszínt több tucat rendőr biztosította. Jelenleg nyomozás folyik annak felderítésére, honnan érkezett az e mail, és ki a szerzője. Van der Bellen államfő a Twitteren mondott köszönetet a rendőröknek. Azt írta: "Hálás köszönet minden rendőrnek, akik bombakereső kutyákkal átkutatták a Hofburgot. Köszönet azoknak is, akik kívülről biztosították az épületet". Előző nap szintén rendőrségi akció zajlott a Hofburgnál; akkor egy 33 éves férfi machétével felfegyverkezve érkezett az elnökség épületéhez, és az egyik politikussal szeretett volna beszélni. A férfit elfogták; az ügyészség elrendelte vizsgálati fogságba helyezését és pszichiátriai kivizsgálását. Az illető ugyanis az "akciót" megelőzően többször felhívta telefonon Wolfgang Sobotkának, a Nemzeti Tanács elnökének irodáját. A Hofburgnál 18 évvel ezelőtt, 2002. március 15-én is kíséreltek meg bombamerényletet. Akkor azzal fenyegetőztek, hogy az elnöki hivatal előtt parkoló személyautóban bombát rejtettek el. A teret lezárták, de bombát nem találtak. A jármű vezetőjét ideggyógyászati kezelésre utalták.

bombariadó
Bécs
Ausztria

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.