Ugrás a tartalomra
Tanjug/Sava Radovanovic

Cvetković nemzetközi vizsgálatot követel

2018-06-19
20:39
Forrás
VajdaságMa
Stefan Cvetković újságíró a kedden megtartott sajtótájékoztatóján azt állította, hogy elrabolták, és az eset nemzetközi kivizsgálását követeli.

Cvetković elmondta, hogy nála van az a sapka, amit elrablásakor a fejére húztak, és elővigyázatosságból egy külföldi nagykövetségnek fogja azt átadni, amelytől az eset nemzetközi kivizsgálását kéri majd. Elmondása szerint ezen a sapkán csak az ő és az emberrablók DNS-e lehet rajta.

Az újságíró elmesélte azt is, hogy senki sem talált rá a rendőrök közül, hanem miután szabadon engedték, felhívta az egyik rendőrt, akinek fejből tudja a számát. Cvetković szerint ebben a történetben nem ő volt a fontos, elrablása mögött valamilyen más okok húzódnak meg. „Csak találgatni tudok, hogy miről van szó, csak sejtem‟, mondta az újságíró. 

Stefan Cvetković
emberrablás

Most

01:14, Frissítve: 01:22

Tombol a hőség Észak-Európában is

A szikkadt aljnövényzet sok helyütt lángra kapott Svédországban - az elmúlt két évtized legsúlyosabb erdőtüzei pusztítanak még a Sarkkörön túl is.
01:09

Pokoli hőség Japánban

Már Meteorológiai figyelmeztetést adtak ki Japánban, ahol a hőhullám legalább 30 emberrel végzett. A hőséggel összefüggő rosszullétek miatt több ezren kerültek kórházba az elmúlt két hétben.

Népszerű

Gyilkosság Szegeden

Megölte csantavéri barátnőjét egy gunarasi férfi Szegeden. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság információ szerint a gyilkosságot egy heves szóváltás előzte meg, amely végül tettlegességig fajult.
a kirabolt ékszerbolt

Fegyveres rablás történt Horgoson

Fegyveres rablás történt reggel Horgoson a Kanizsai úton lévő ékszerüzletben. még körözik a gyanúsítottakat, folyik a nyomozás. Nem hivatalosan úgy tudjuk, hogy a hatóság egy fehér Peugeot keres.