Ugrás a tartalomra

Gyilkosság Őrszálláson

2018.02.06
11:18
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Egy 21 éves lányt holtan találtak a Zombor melletti Őrszállás (Stanišić) falusi stadionjának öltözőjében. A lányt egyelőre tisztázatlan körülmények között a 24 éves J. V. megtámadta és fejbe szúrta.

Egy 21 éves lányt holtan találtak a Zombor melletti Őrszállás falu stadionjának öltözőjében. A lányt egyelőre tisztázatlan körülmények között a 24 éves J. V. megtámadta és fejbe szúrta. A lány a helyszínen életét vesztette, a fiút elfogták. A gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen, a rendőrség pedig a körülmények felderítésén dolgozik. Az őrszállásiak azt mondják: a gyilkost két nappal korábban engedték ki az előzetes letartóztatásból, családon belüli erőszak miatt. 

Még jól látszanak a helyszínelés nyomai, az őrszállási sportpálya öltözőjének bejárata le van pecsételve. A gyilkosság állítólag ott történt. A helyiek elmondása szerint az áldozat zombori volt, míg a tettes egy pszichikailag labilis személyiség, aki korábban az édesanyját, illetve a nagymamáját is bántalmazta. Emiatt előzetes letartóztatásban volt, ahonnan két nappal a hétfő este 6 órakor történt gyilkosságot megelőzően engedték ki - mondják a helyiek. Elmondásuk szerint a 24 éves őrszállási fiatalembert korábban a pszichiátrián kezelték. Barátnőjétől, Bojanától 30 napos távoltartási végzése volt, mert őt is verte.

Vera Simunović: „Borzalmas, szörnyű. Elveszett egy fiatal élet. Meg az a másik is, aki elkövette, milyen lesz az ő élete? Hallom, hogy komoly dossziéja volt, meg börtönben is volt ilyen fiatalon.”

A rendőrség egyelőre a gyilkosság indítékának felderítésén dolgozik, erre hivatkozva az őrszállási rendőrállomáson nem kívántak nyilatkozni. A helyiek azt sem tartják kizártnak, hogy a fiatalok, az áldozat és a gyilkosa is kábítószer vagy gyógyszerek hatása alatt álltak, és azt mondják: az erőszakoskodó fiú valószínűleg nem tudott belenyugodni abba, hogy nem lehetett Bojanával. Az elkövető az őrszállási Dušan cár utcában élt szüleivel és három testvérével, a falubeliek többsége jól ismerte.

Žarko Stijelja: „Az elkövetőt ismertem. Sajnálatos ez, ami történt. A sors úgy hozta, hogy őt és az áldozatot is, itt a faluban, ebben a téli időszakban láttuk sétálni. Egyébként mi úgy tudjuk a fiúról, az elkövetőről, hogy gyógykezelés alatt állt, sőt hallottuk, tíz napot volt előzetesben, börtönben, konkrétan a lánnyal szemben távoltartási végzése volt 30 napra.”

Akik ismerték az elkövetőt és az áldozatot is, azt mondták: a zombori lánynak is voltak pszichés problémái, valószínűleg egyezett bele, hogy a távoltartási végzés ellenére is találkozzon a fiúval. Az őrszállási helyi közösségben aziránt érdeklődtünk, hogyan kerültek a fiatalok a helyi sportpálya öltözőjébe este. Kamerán kívül mondták el, hogy ezek a helyiségek éjjel-nappal nyitva voltak, oda bárki bemehetett.

Őrszállás
gyilkosság

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.