Ugrás a tartalomra

Hamis bombariadók sorozata Oroszországban

2017.09.13
00:37
2024.03.19
08:36
Forrás
MTI
Névtelen telefonálók által bejelentett bombariadók miatt közintézményeket, pályaudvarokat, reptereket, piacokat, szállodákat, filmszínházakat és bevásárlóközpontokat ürítettek ki a hatóságok.

Robbanószerkezetet sehol sem találtak. Egyedül Sztavropolban 42 hamis riasztás futott be a rendőrséghez. Permben felfüggesztették a tanítást.

A TASZSZ úgy értesült, hogy a hívásokat egy nemzetközi virtuális telefonközpont közbeiktatásával intézték, a RIA Novosztyi hírügynökség pedig az írta, hogy a hatóságok feltételezése szerint Ukrajnából érkezhettek a hamis riasztások. A sztavropoli kormányzó sem zárta ki, hogy az elkövetőket nem Oroszország területén kell keresni.

A médiában megszólaltatott szakértők rámutattak, hogy az általuk "telefonos terrorizmusnak" nevezett hamis bombariadók a valódi terroristák kezére játszhatnak. Az elkövetőket öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik Oroszországban.

Az Izvesztyija című napilap online kiadásában emlékeztetett rá, hogy az orosz utasszállító repülőgép 2015. október 31-én Egyiptomban történt felrobbantása után, november 13-án és 14-én Oroszországon és más európai államokon tömeges evakuálásokkal kísért hamis bombariadók hulláma söpört végig.

Oroszország
bombariadó
hamis
terror
telefon

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.