Ugrás a tartalomra

Megkéselte egy férj a feleségét Temerinben

2017.07.16
08:53
2017.10.04
12:09
Megkéselte szombaton a késő délutáni órákban egy férj a feleségét Temerinben egy családi vita hevében.

B. G. többször is megszúrta feleségét, B. J.-t (57), majd magával is végezni akart – írja a Magyar Szó online.

A gyilkossági kísérletet követően egyik gyermekük a szomszédba sietett segítségért. Az asszony a szobában, az ajtó mellett feküdt sokkos állapotban, a férj pedig az ágyon, késsel a kezében. A portál szerint a szomszéd M. R. (60) az asszonyon igyekezett segíteni, amikor az közölte vele, hogy két szúrt sebe van a hasa tájékán. Ezután a férjhez sietett, aki még akkor is tartotta kezében a konyhakést. Miután azt sikeresen eltávolította, a férj hasából is vérzés indult, és eszméletét vesztette. Ekkorra már a rendőrség és a mentő is megérkezett. Mindkét sebesültet kritikus állapotban a sürgősségire vitték.

A szomszédok szerint a férj pszichikai problémákkal küzdött, többször is megtámadta korábban feleségét. Az asszony ezért el akart válni, ami miatt a férj ma a kialakult vita során rátámadott. (magyarszo.rs)

késelés
családi vita
Temerin

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.