Ugrás a tartalomra

A pénzt felvette, ám a munkákat nem végezte el

2021.11.18
08:11
2021.11.18
14:42
Forrás
police.hu
Elvállalta és kifizettette a kőműves munkákat egy kecskeméti vállalkozó, de azokat sosem fejezte be, így közel 10.000.000 forintot csalt ki az emberektől. A megyeszékhely rendőrei elfogták és őrizetbe vették a csalót.

Lakásfelújítással bíztak meg egy kecskeméti céget 2019. tavaszán. Az ügyvezető és egyik alkalmazottja márciusban felmérte a munkát, és szerződést kötött az ingatlan tulajdonosával. A felek valamivel több mint két és fél millió forintban állapodtak meg, valamint abban, hogy a munkálatokat május végére befejezik. A felújítást el is kezdték a szakemberek, valamint apránként beszedtek több mint három millió forintot alapanyagra és munkadíjakra, ám a munkálatok félben maradtak. A megbízó kérte a vállalkozót, hogy fejezzék be a munkát, azonban azt a választ kapta, hogy a kapott pénzt másra költötték. A lakás tulajdonosa ezután ügyvédhez fordult, akinek a közreműködésével ismét megállapodást kötöttek a felek: a vállalkozó a munkát júliusig elejéig elvégzi, ellenkező esetben onnantól kezdve napi 30.000 forint kötbért kell megfizetnie, továbbá a félmillió forint többletköltséget vissza kell utalnia. A felújítás ezután sem folytatódott, így a megbízónak lassan biztossá vált, hogy átverték.

A rendőrségre másik három bejelentés is érkezett csalásról, amelyeknél az elkövetési módok közel egyformának bizonyultak. Kiderült, hogy az eseteknél a cég vezetője más-más néven mutatkozott be, de szinte minden alkalommal kifizettette a munkát, amit nem fejezett be. Az egyik alkalommal egy 65 éves asszonyt vert át. Az idős nő megbízta a háza felújításával, azonban azt félbe hagyta, mondván, hogy annyi mindent kéne még rajta csinálni, amiért érdemesebb eladni az ingatlant. A férfi árulni kezdte a házat az asszony tudta nélkül, ami 6,5 millió forintért elkelt. Ezután meggyőzte a nőt, hogy adja át neki ezt az összeget, majd egy másik településre költöztette egy gáz és villany nélküli házba, amit a kapott összeg töredékéért vásárolt. A férfi ígéretet tett, hogy a fennmaradó 4,6 millió forintból felújítja az omladozó ingatlant, ami azóta sem történt meg.  

A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálta a bűncselekményeket, majd 2021. november 16-án őrizetbe vették az üzletszerű csalásokkal gyanúsítható 39 éves férfit. A Kecskeméti Rendőrkapitányság egyenruhásai gyanúsítottként hallgatták ki a helybélit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

csalás
Kecskemét
építkezés

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.