Ugrás a tartalomra

Rendőröket gázolt el egy sofőr Tompánál

2019.03.17
19:33
Forrás
baon.hu
Vasárnapra virradóan egy mikrobusz sofőrje elgázolt két rendőrt, akik igazoltatást végeztek az 53-as főúton Tompánál.

Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a jármű szerb sofőrje elaludt a volánnál, ezért nem vette észre a láthatósági mellényt viselő rendőröket. A balesetben a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség két járőre sérült meg, egyiküket a kiskunhalasi kórházba szállították stabil állapotban, a másik rendőrt pedig a szegedi klinikára vitték súlyos, életveszélyes állapotban.

Az esettel kapcsolatban a baon.hu felkereste a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot. Válaszukban azt írták: „Az 53-as számú főút 61.350-es méterénél egy közúti intézkedés során egy mellettük elhaladó jármű elsodorta a két rendőrt, akiket sérülései ellátása céljából a mentők kórházba szállítottak. A közúti közlekedési baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.”

Tompa
gázolás

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.