Ugrás a tartalomra

Taxiengedélyeket adott ki illegálisan, letartóztatták

2024.01.29
18:59
2024.01.29
19:18
Forrás
Szerb Belügyminisztérium
J. S.-t hivatali helyzettel való visszaélés gyanújával vették őrizetbe, mert a szabadkai városi közigazgatás közlekedési munkatársaként 16 taxiengedélyt adott ki illegálisan.

A gyanúsított a városi közigazgatás közlekedési osztályának jogi munkatársaként hatósági jogköreit túllépve 15 vállalkozónak és egy jogi személynek a hivatalos pecsétek jogosulatlan használatával, felettesei tudta és jogalap nélkül, engedélyeket adott ki taxis tevékenység végzésére. A gyanú szerint J. S. nem vezetett nyilvántartást a kiadott taxis engedélyekről, ezért nem frissült a taxis adatbázis sem, így a város területén túllépték a taxisok előírt számát. A gyanúsított ellen büntetőfeljelentést tettek.

taxi

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.