Ugrás a tartalomra

Több mint kétszáz migránst vittek el Majdány és Rábé területéről

2020.12.23
15:17
2020.12.23
19:17
A szerbiai csendőrség tagjai, illetve a rendőrség, három autóbusszal szállította el a bevándorlókat.

Több mint kétszáz migránst vittek el ma a Majdány és Rábé területén szervezett rendőrségi akció során. A hármashatár-menti településeken azonban továbbra sok az illegális bevándorló a helyiek szerint. A hatóság emberei ezúttal a migránsokat a határövezetbe szállító taxisokat is igazoltatták és visszafordították.

Szerda reggel a szerbiai csendőrség tagjai, illetve a rendőrség, három autóbusszal szállította el információink szerint az észak-macedón határhoz közeli preševói befogadóközpontba Majdány és Rábé területéről a migránsok nagyobb részét. A helyiek elmondása szerint azonban ez csak olyan, mintha a tengerből egy vödörnyi vizet merítettek volna, mert nagyon sokan kivonták magukat a rendőri intézkedés alól, és ott maradtak a szerb-magyar-román hármashatárnál. Mint ahogy mögöttem is látszik, migránsok tömege van még mindig Majdány és Rábé területén.

Nem sokkal a rendőrségi akció után az illegális bevándorlók ismét az egyetlen majdányi kisbolt előtt kezdtek gyülekezni. A migránsok gyakran egymás közt is konfliktusba keverednek.

Majdányon teljesen otthonosan mozognak, gyakran tömegesen járják az utcákat a hívatlan vendégek. Leginkább az elhagyott házak padlásain bújnak el a rendőrség elől. Egyetlen céljuk átjutni a határon az Európai Unióba.

A majdányi Szabó István szerint az állandó rendőrségi akciók ellenére is egyre több migráns van a településen, és mind nagyobb rettegésben tartják a kisszámú helyi lakost. „Mikor hazajöttem a boltból, mert magam voltam egy hónapig, az előszobában várt a migráns. Mutatja a telefont, meg a töltőt, hogy töltsem nekik.”

A hatóság emberei most rendszeresen járőröznek a két határmenti településen. Amikor újabb rendőrautó jelent meg szerda délelőtt a majdányi kisbolt utcájában, a migránsok azonnal futásnak eredtek, és a mezőn keresztül a román határ felé indultak.

A magyarkanizsai Koncz Gyula évekkel ezelőtt vett házat és gyümölcsöst Majdányon, hogy nyugdíjas éveit nyugalomban töltse el a csendes kis faluban. A migránsok keresztül húzták számításait. Ablakaira most vaskos rácsokat szerelt. Ugyanígy az udvarban található melléképületek ajtajaira, sőt még a villanyórát is fémlemezzel, rudakkal és lakattal védi. „Borzalmak történnek itt, tönkreteszik a lakásokat, tönkreteszik a kerteket, keresztülmennek a kerteken, tehát mindent csinálnak, szörnyű dolgok mennek itt.”

A szomszédos Rábén a határrendőrség emberei egy migránsokat szállító taxi után eredtek, majd az igazoltatás után az utasokkal együtt visszafordították őket.

migráns
bevándorló
rendőr
Majdány-Rábé

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.