Ugrás a tartalomra

17. Kóruspódium Kúlán (videó)

2016.10.10
08:27
2017.10.13
12:15
Megtartották Kúlán a 17. Kóruspódiumot, a Vajdasági Magyar Kórusok találkozóját vasárnap este.

Megtartották Kúlán a 17. Kóruspódiumot, a Vajdasági Magyar Kórusok találkozóját vasárnap este. A rendezvénynek ez alkalommal a Szent György templom adott otthont. A találkozó fő témája az együtt éneklés, a bensőséges zene lélekmelegítő ereje, a közösségmegtartó fontossága és a magyar kultúra megtartása. Gregorián énekeket, egyházi dalokat és magyar népdalok feldolgozásait adták elő vasárnap este Kúlán a Kóruspódiumon a vajdasági kórusok. Valamennyi együttes évek óta rendszeres résztvevője a rendezvénynek. Az adai Musica Humana városi vegyeskórus is örömmel mutatkozott be. Bács Annamária, karnagy: „Amatőr kórusnak mondhatjuk magunkat, viszont vannak profik is köztünk, akik segítenek azoknak, akiknek egy picit nehezebben megy a kottaolvasás és így kiegészítjük egymást ezen a téren is, én úgy gondolom.” A 15 éves magyarkanizsai Cantilena Kamarakórus vezetője szerint a kötelezettség és a tapasztalatszerzés vezényelte őket a rendezvényre, hiszen így népszerűsíthető az egyházi zene. Tolnay Ilona, karnagy: „Ez egy feladat volna, amit az egyházban kell elindítani a hitoktatóknak a kicsi gyermekeknél, és utána ez menni fog generációkon keresztül.”



Kúla nem először adott otthont a Kóruspódiumnak, hiszen a kóruséneklésnek a térségben nagy hagyománya van. 120 éves a Népkör Magyar Művelődési Központ Bartók Béla Dalárdája. A szerveződésben közösségmegtartó erőt látnak, de ugyanolyan fontosak a kulturális értékek is, amit az éneklés nyújt. Valka Károly, a VMSZ kúlai községi szervezetének elnöke: „A kúlai magyarságnak, minden olyan, ami a kultúrájukhoz, a hagyományukhoz, az itt eltöltött időhöz kötődik, az fontos. Ez is egy olyan dolog, amikor megmutatjuk, hogy mit tudunk és mi az, amit az őseinktől örököltünk.” A Kóruspódiumot 17. alkalommal rendezte meg a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. Bensőségesebb hangulatú szemle, de ugyanolyan fontos, mint más közösségi összejövetelek. A szórványnak itt is nagy a a szerepe – mondta Dudás Károly, elnök. „A szórványban ugyanolyan erőfeszítéssel őrzik, talán még nagyobbal a kultúránkat, a megmaradásunk fontos kis lángjait, tüzeit, és én nagyon örülök annak, ha a legkülönbözőbb helyekre elmegyünk és fogadnak bennünket.” Az idei Vajdasági Magyar Kórusok találkozójára Kalocsáról, Kúla testvértelepüléséről is érkeztek vendégek. Jövőre minden bizonnyal Magyarkanizsa vállalja a házigazda szerepét.

találkozó
kórus
Kóruspódium

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.