Ugrás a tartalomra

Átadták a Prima Primissima Díjakat Budapesten

2023.12.02
18:12
2023.12.02
18:21
Forrás
MTI
Mindkét vajdasági jelölt megkapta az elismerést.

Mindkét vajdasági jelölt megkapta az elismerést. A horgosi származású Kiss L. László a magyar tudományok kategóriájában vehette át a díjat. Kiss L. László fizikus, csillagász, akadémikus, a József Attila Tudományegyetemen fizikusként végzett. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójaként létrehozta a Svábhegyi Csillagvizsgálót. Első kisbolygóját Horgosnak nevezte el.

A másik díjazott a horvátországi születésű, jelenleg Vajdaságban élő Kontra Ferenc a magyar irodalom kategóriájában kapta meg az elismerést. Író, költő, műfordító, szerkesztő, aki a Drávaszögi keresztek című regényével vált ismertté 1988-ban. 23 könyve jelent meg eddig, a legutóbbi 2023-ban A fiú - Elszánt történetek címmel.

A Prima Primissima Díj idei díjazottjai: Ferencz Marcel építész, egyetemi tanár; Lukácsi László üvegszobrászművész; Katz Sándor középiskolai matematika-fizika szakos tanár; Kiss L. László fizikus, csillagász; Kontra Ferenc író, költő, műfordító, szerkesztő; az M4 Sport televíziós sportcsatorna; Faragó Tamás olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, mesteredző; Gőz László harsonaművész, a Budapest Music Center alapítója és vezetője; Sapszon Ferenc karnagy; Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró és Hollerung Gábor karmester, karvezető.

Prima Primissima Díj
Prima Primissima
Budapest
Kiss L. László
csillagász
fizikus
csillagászat
Svábhegyi Csillagvizsgálót
Kontra Ferenc
Drávaszögi keresztek

Most

Népszerű