Ugrás a tartalomra

Az Udvari Kamaraszínház vendégszerepelt Szabadkán (videó)

2016.11.01
08:13
Sorsfordító történelmi események az első világháború után, államosítás, felemelkedés és bukás
Sorsfordító történelmi események az első világháború után, államosítás, felemelkedés és bukás. Fehér Szarvas című előadásával érkezett hétfőn Szabadkára az Udvari Kamaraszínház Budapestről. Egy házasság, amelyen átgázol a történelem. Röviden így lehetne összefoglalni a budapesti Udvari Kamaraszínház Fehér Szarvas című előadását. Karakán László volt ezredes és feleségének kapcsolatán keresztül ismerhetjük meg az első világháború utóéletét, ami egykoron büszke családok elé állít olyan akadályokat, mint például a földjeik államosítása.



Szemerédi Bernadett, színész: „Nagyon kettős egy-egy ilyen turné. Azért, mert rengeteg energiát felemészt, ugyanakkor nagyon sokat kapunk mind emberileg, mind színészileg. Úgy gondolom, hogy óriási az éhség nemcsak az anyaországban, hanem leginkább az elszakított területeken az ilyen előadásokra, mindenképpen rendhagyó színi alkalmak ezek.” Zilahy Lajos A fehér szarvas című drámáját Andrássy Attila vitte színpadra. Elmondta, számukra mindig nagy élmény a délvidékre jönni, mivel rengeteg olyan helyet látogatnak meg, ahol esetleg kevés magyar nyelvű előadást láthatnak a helyiek. „Felemelő is, mert olyan emberekhez visszük el, akik ritkán tudnak színházi élményben részesülni, és olyan emberek előtt is játszunk Budapesten, akik mindennap több színház között válogathatnak, tehát mi ugyanazt a színvonalat képviseljük. De ezeket le kell hozni a szülőföldünkre, el kell vinni Bánságba, Bácskába, mindenhova, ahol magyarok élnek.” A turné alatt az Udvari Kamaraszínház több előadása is vendégszerepelt Vajdaságban. Az idén A Világ Magyarságáért díjjal kitüntetett társulat többek között Csókán, Törökbecsén, Torontálvásárhelyen és Tordán is fellépett.

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.