Ugrás a tartalomra

Bartók Bélára emlékeztek Horgoson (videó)

2016.08.28
09:18
Bartók Béla Horgoson címmel szombaton emlékműsort tartottak a falu szélén álló Brauswetter-, azaz az órás villában, ahol száztíz évvel ezelőtt, 1906
Bartók Béla Horgoson címmel szombaton emlékműsort tartottak a falu szélén álló Brauswetter-, azaz az órás villában, ahol száztíz évvel ezelőtt, 1906. augusztusának végén Bartók tíz napot töltött népdalgyűjtéssel. Az eseményt Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közösen szervezte. A magyar kormány 2016-ot Bartók-évvé nyilvánította, mivel idén ünnepeljük születésének 135. évfordulóját. A horgosi emlékműsor a Himnusszal kezdődött, majd megkoszorúzták a villa falán lévő emléktáblát. A Bartók-év tiszteletére Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma egy kiállítást állított össze, amelyet a Szabadkai Magyar Főkonzulátus és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából a Bartók-emlékműsor vendégei is megtekinthettek. A Mikrokozmosz című kiállítást Menyhárt Attila, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus vezető konzulja nyitotta meg. Menyhárt Attila, vezető konzul, Szabadkai Magyar Főkonzulátus: „Örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez, hogy adjunk ennek egy emlékkiállítást, egy emlékhelyet, hogy Bartók Béla itt volt, és itt is gyűjtötte a népdalokat, itt is hozzátett ahhoz a hatalmas életműhöz, amit maga után hagyott.” A megjelenteket Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is üdvözölte. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Bartóknak itt, nálunk a köztudatban kevésbé ismert a jelenléte, de ez az alkalom, ez a pillanat arról kell, hogy szóljon, hogy a Bartók-világot, a bartóki életművet ebből a szempontból a mi közösségünk is még jobban megismerje.” Bartók horgosi látogatásának részleteiről Péter László szegedi nyugalmazott egyetemi tanár és Nagygyörgy Zoltán horgosi helytörténész szólt. A művelődési műsorban a népdalénekesek, a néptáncosok és a népzenészek Bartók-gyűjtésű dalokat, feldolgozásokat adtak elő.



A Felszállott a páva gyermekvetélkedőjéből ismert, hetedikbe induló adai Bognár Odett Bartók által gyűjtött horgosi népdalokat énekelt saját tamburakíséretében, amelyek közül korábban csak egyet ismert. Bognár Odett, tamburás népdalénekes, Ada: „Az elsőt, amit játszottam, meg énekeltem, azt igen, de a másik kettőt még nem, de örülök, hogy így most két népdallal is gazdagabb lettem.” A horgosiak által csak órásvilla néven ismert épület 1980-ban került a Halász család birtokába. A család azóta saját pénzéből igyekszik felújítani a romos épületet, némi támogatást csak az idén sikerült kapnia hozzá. Halász György, a Brauswetter-villa egyik tulajdonosa, Horgos: „Szépítettük, csinosítottuk, és az a célunk, hogy a horgosiaknak így büszkesége legyen. Mi ezt lakni nem akarjuk sohasem, ez kifejezetten közös célokat akarjuk, hogy szolgáljon.” A Magyar Nemzeti Tanács azt tervezi, hogy a Bartók-emlékkiállítást több vajdasági településen is bemutatja majd.
Horgos
bartók béla

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.