Ugrás a tartalomra

Csík Mónika Szekrénylakók című mesekötetét mutatták be Palicson

2018.05.28
15:13
2018.05.28
17:58
Forrás
Pannon RTV
A kötetet közel harminc óvodás gyerekkel ismertették meg játékos módon. A szereplőket a gyerekek nem csak a könyv lapjai között láthatták, de a kezükben is tarthatták őket bábuk formájában.

Lufis játékkal, bábfigurákkal mutatták be a gyerekeknek Csík Mónika Szekrénylakók című legújabb mesekötetét. Janovics Erika, illusztrátór: „Mónival ez a második könyv amit együtt csinálunk, ahol én illusztráltam. Körülbelül ismerem az ő mesevilágát és nagyon jól együttműködünk. Számomra nagyon ihletőek voltak ezek a mesék. Megcsináltam őket bábfiguráknak. Előbb a kis figurákat kitaláltam a szöveg szerint. Amit enged a szöveg, szabadságot azt magamtól kitaláltam.”

A könyvben az apróságok 20 mesén keresztül ismerhetik meg az almacsuma, a zokni, a kabátgomb és még sok más érdekes szereplő történetét.  Csík Mónika, író: „Íróként megkötöttem ezzel egy kicsit a kezem mert egy zárt kis világot kellett ábrázolni. Ugyanakkor ez benne éppen a kihívás, hogy úgy képzeltem el mintha ez a szekrény egy családnak, vagy akár egy óvodás csoportnak a zárt kis világa lenne és valójában ezekkel a kis figurákkal hasonló dolgok történnek mint velünk, akár a kisgyerekekkel a minden napi életben amit tapasztalunk”

A könyvbemutatón közel harminc óvodás vett részt, akik izgalommal és érdeklődéssel hallgatták a mesehősök kalandjait.

Csík Mónika
Szekrénylakók

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.