Ugrás a tartalomra

Diákszínjátszó találkozó Bácskossuthfalván (videó)

2017.04.28
18:57
Negyedik alkalommal tartottak diákszínjátszó találkozót Bácskossuthfalván
Negyedik alkalommal tartottak diákszínjátszó találkozót Bácskossuthfalván. A helyi Id. Kovács Gyula Általános Iskola szervezésében 12 csoport, mintegy 200 résztvevő érkezett a környékről és a magyarországi Mélykútról a szemlére. Izgalommal gyülekeztek péntek reggel a diákszínjátszók a bácskossuthfalvi színházterem előtt. Szabó Helga, Komédiások színjátszócsoport, Id. Kovács Gyula Á.I.: „Ezt a darabot már szeptember óta gyakoroljuk, elég sokszor felléptünk már vele, lehet, hogy ez lesz az utolsó alkalom, mert nyolcadikosok vagyunk.” Most első alkalommal Bácskossuthfalva testvértelepüléséről, a magyarországi Mélykútról is érkeztek fellépők. Kovács Mihály, tanuló, Szent Tamás Katolikus Á.I., Mélykút, Magyarország: „Nem voltam még Bácskossuthfalván, de szeretek ilyen magyarlakta területekre járni, mert jó, hogy más országokban is magyarokkal tudok találkozni.”



Keresztes József, igazgató, Szent Tamás Katolikus Á.I., Mélykút, Magyarország: „Eddig ez a kapcsolat inkább a sport területén nyilvánult meg. Az idei évben először vagyunk itt a színjátszó találkozón, és ilyen módon a kapcsolatunk egy másik területen, a kultúra területén is meg fog erősödni.” Vajdaságból Bácskossuthfalva, Horgos, Bácsgyulafalva, Topolya, Gunaras és Csantavér kis színjátszói léptek a világot jelentő deszkákra. Anya Rebeka, Hunyadi János Á.I., Csantavér: „Izgulunk, az Erdei cirkusz c. darabot hoztuk, és tavaly óta vagyok a színjátszó tagja.” Kecsenovity-Szabó Dóra, igazgató, Hunyadi János Á.I, Csantavér: „Mi nem csak a színjátszó találkozóra jövünk tulajdonképpen, hanem testvérkapcsolatunk van ezzel a moravicai iskolával, és hozzuk a diákokat barátkozni, együtt játszani, megismerkedni az iskolával, ezzel a közösséggel, és nagyon örülünk ennek a lehetőségnek.” A találkozó kitűnő lehetőség a csoportok bemutatkozására és a felkészítők szakmai eszmecseréjére. Az előadásokat háromtagú zsűri értékelte. Mess Attila, zsűritag, színész, rendező: „Nyilván egy-egy csoport nem ugyanazon a készültségi szinten van, az a fontos, hogy az aktuális felkészültségükhöz képest mennyire tudnak valamit nyújtani a színpadon.” Bácskossuthfalván nagy hagyománya van a diákszínjátszásnak, ezt szeretnék tovább éltetni ezzel a rendezvénnyel a szervezők. Crnkovity Gábor, igazgató, Id. Kovács Gyula Á.I., Bácskossuthfalva: „A gyerekeket, ugye mindig az a lényeg, hogy valahol fel is tudjuk léptetni és nyilván barátságon alapuló kapcsolataink vannak, akik minket is meghívtak már hasonló rendezvényekre, más intézményekbe, és akkor jött az ötlet, hogy miért ne folyathatnánk ezt itt, nálunk is.” A rendezvényt Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma, a bácskossuthfalvi helyi közösség, az Ady Endre Művelődési Központ, a Moravicai Értelmiségi Fórum és a Solymosi Könyvesház támogatja.
Bácskossuthfalva
diákszínjátszó találkozó

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.