Ugrás a tartalomra

EGYÜTT Újvidékért

2024.02.02
08:34
2024.02.02
16:51
Forrás
Pannon RTV
Újvidék városnapja alkalmából EGYÜTT címmel szerveztek előadást az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban. A darab, mint egy mókás prezentáció próbálja bemutatni a várost a gyerekeknek.

Ezen felül a témából kibontakozik az elfogadás és a szeretetteljes együttélés fontossága is.

A darab karaktereit Dienes Hajdú Sára és Dudás Dániel alakítják. Az előadás alapvetően gyermekek számára készült, amelynek elsődleges célja Újvidék történetének bemutatása, szórakoztató elemekkel vegyítve.

Dudás Dániel, színész: „Fontos, hogy a ritmusa jó legyen az előadásnak, amit a felkészülés alatt nagyon figyelembe kellett venni, hogy ne legyen unalmas. Próbáltuk dalokkal is színesíteni, aprócska kis koreográfiával, és talán a mozgás az, ami itt a legnagyobb hatást tudja kelteni, mert az egy egészen elrajzolt formában fog történni.”

A szórakoztató előadást Tóth Dániel rendezte.

„A szöveget Ferenc Judit írta, amibe én egy pici belekotnyeleskedtem, mert eredetileg a szöveg ugyanígy két szereplőre készült, de két gyerek lett volna a főszereplő, amit én átírtam erre a város szelleme dologra, tehát ez a szöveg itt bent, a házban készült, és ez egy ősbemutató, mondhatni.”

A gyermekelőadásnak az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ adott otthont.

Ladisity Melinda, szervező elmondta: „Nagyon odafigyelünk a gyerekekre is, tehát a játszóház és tanoda mellett igyekszünk különböző előadásokat nyújtani. Van amikor vendégszereplések, bábelőadásaink vannak, de ez most viszont a mi produkciónk, tehát a mi felkérésünkre készítették ezt a fiatalok.”

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ egyébként számos színes programmal is várja az érdeklődőket. Többek között bábelőadást, társasjáték estet, játszóházat és különböző zenés programokat is szerveznek.

Újvidék
együtt
Gyermekelőadás
Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ
Dienes Hajdú Sára
Dudás Dániel

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.