Ugrás a tartalomra

Elhunyt Carlos Saura spanyol filmrendező

2023.02.10
19:26
Forrás
MTI
91 éves korában elhunyt Carlos Saura spanyol filmrendező, akinek fergeteges, nagy hatású táncfilmjei - köztük a Vérnász, a Carmen vagy a Tangó - magukkal ragadták a közönséget, és számos nemzetközi díjat nyertek.

A spanyol filmművészet meghatározó alakját madridi otthonában, szerettei körében érte a halál - közölte a Spanyol Filmakadémia.

A rendező egy nappal azelőtt hunyt el, hogy életműve elismeréseként, "kiterjedt és rendkívül személyes alkotói hozzájárulásáért a spanyol filmművészet történetéhez" megkapta volna az akadémia Goya-díját a Sevillában rendezett nagyszabású éves gálán.

Carlos Saura fotográfusként kezdte pályafutását, 19 évesen már a francia Paris Match címlapjára került fényképe, a magazin pedig állást kínált neki. Az áttörést első játékfilmje, A csavargók (Los golfos) hozta meg, amely eljutott egészen a Cannes-i Filmfesztiválig, és amelyet további 43 játékfilm követett. Az 1965-ben készült A vadászat című filmjével már több nemzetközi díjat is nyert. Az 1970-es évekre pedig a vezető spanyol filmrendezők közé tartozott.

Egymás után forgatta sikeres művészfilmjeit: a Borsmentakoktél 1967-ben, Az odú 1969-ben, az Anna és a farkasok 1972-ben, a Nevelj hollót 1975-ben, A mama százéves 1979-ben készült.

A nyolcvanas években érdeklődése a zenés filmek felé fordult, és egészen újszerű megközelítéssel olyan táncdrámákat vitt vászonra mint a Vérnász, a Carmen és a Boszorkányszerelem, együttműködve a flamenco műfajának kiválóságaival, Antonio Gades táncművésszel és Paco de Lucía gitárművésszel.

Carlos Saura
filmrendező
elhunyt

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.