Ugrás a tartalomra

Elhunyt Emmanuelle Riva

2017.01.28
18:42
Nyolcvankilenc éves korában meghalt Emmanuelle Riva francia színésznő, aki az első főszerepét Alain Resnais Szerelmem, Hirosima című 1959-es drámájában kapta, az utolsót pedig 53 évvel később a Szerelem című Haneke-filmben
Nyolcvankilenc éves korában meghalt Emmanuelle Riva francia színésznő, aki az első főszerepét Alain Resnais Szerelmem, Hirosima című 1959-es drámájában kapta, az utolsót pedig 53 évvel később a Szerelem című Haneke-filmben. A 2012-es Szerelem-ben nyújtott alakításáért megkapta a César-díjat, illetve Oscar-díjra is jelölték érte. 85 éves volt akkor, a legidősebb színésznő, aki valaha az Oscar- jelöltek közé ebben a kategóriában. Az Oscar-gála pont a 86. születésnapjára esett, a díjat végül Jennifer Lawrence kapta meg a Napos oldal című filmjéért. A színészkedés mellett Riva három verseskötetet is megjelentetett. A Szerelmem, Hirosima forgatása idején számos fotót készített a japán városban, amiket ötven évvel később később kiállított a Nikon Salon nevű tokiói múzeum, majd könyvbe rendezve is kiadták őket Franciaországban és Japánban. A színésznő sosem ment férjhez, és nem voltak gyerekei. (Origo.hu)
halál
Emmanuelle Riva

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.