Ugrás a tartalomra

Évadnyitó diákkoncert volt Magyarkanizsán

2017.11.10
10:39
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Megtartotta novemberi diákhangversenyét a Művészetek Házában a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola. A rendezvényre 20 kisdiák készült.

A gyerekek szeptember óta készültek a hangversenyre, és a felkészítő tanárokkal közösen választották ki a szerzőt és a játszani kívánt művet. Sőreg Flóra második osztályos tanuló: „Harmonikán játszok, és a Karakter táncot fogom előadni. ”

A gyerekek körében közkedvelt hangszer a zongora és a gitár, de volt, aki harmonikán, furulyán és hegedűn játszott. Az első osztályos tanulók zongorán Lili Petrović műveit, míg az idősebbek többek között Schumann-műveket játszhattak.

Veres Szuzana, gitártanár, Alapfokú Zeneiskola, Magyarkanizsa: „Minden hónapban első szerdán tartjuk a diákhangversenyt, és úgy nézzük, hogy az összes gyerek legalább egyszer vagy kétszer évente fellépjen, azért kell így minden hónapban legalább egyszer alkalmad adni erre.”

A novemberi évadnyitó hangversenyen az elsőtől hatodik osztályos tanulók vehettek részt.

Magyarkanizsa
diákhangverseny
koncert

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.