Ugrás a tartalomra

Falak – Kiállítás Zentán

2021.08.05
10:00
2021.08.05
17:02
Forrás
Pannon RTV
Már látogatható a IX. Művészet és Műemlékvédelem művésztelep kiállítás Zentán. A tárlatot szerda délután nyitották meg ünnepélyes keretek között.

A Falak címet viselő tárlat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar és az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak alkotásait mutatja be.

Tíznapos táborban vettek részt a hallgatók a Tisza-menti városban, melyet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar már több éve közösen szervez meg. A művésztelep ideje alatt a résztvevők megismerkedhettek Zenta épített örökségével és a mai építészeti arculatával. Kovács Emese Magyarországról érkezett, grafikusnak tanul, viszont teljesen más technikával dolgozott a táborban: „Két alkotást készítettem, az egyik egy akvarell festmény, ahol zentai épületet mutattam be és annak a homlokzata háromféleképp van megjelenítve, így megmutatva az idő hatását az épületre. A másik pedig egy kártyakészlet, amiből tíz darab készült el eddig, és amin Zenta épületének jellegzetes architektonikus szobor díszei jelennek meg.”

A rendezvényt 2011-ben indították kísérleti programként. Az elmúlt évek alatt nagy sikerré nőtte ki magát, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a régi épületek fontosságára és azok karbantartására. A Falak című kiállítás az elmúlt napok munkásságát mutatja be, melynek a Zentai Alkotóház adott otthont.

Dr. Raffay Endre, művészettörténész, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Magyarország: „Megtapasztaljuk bent a lelkesedést, az aktivitást, de valamiféle intimitásra törekedni tudtunk, kihasználva a kiállított tér lehetőségeit. Különböző műfajokat látunk, van bent festészet, szobrászat installáció, és amit néhány év óta szeretnek a hallgatóink az a videó. Sőt az egyik legnagyobb vállalkozásunk az idén a zentai Zsinagógához és felújításához kötődik.”

A tábor vezető mesterei Soltis Miklós és Kiss Endre képzőművészek voltak.

A kilencedik alkalommal megszervezésre kerülő Művészeti Műemlékvédelem műhelytelep alkotásait még a jövő hét folyamán megtekinthetik itt a Zentai Alkotóházban.

Zenta
Művészet és műemlékvédelem
művésztelep
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.