Ugrás a tartalomra

Fiatal versmondók szavaltak Topolyán

2022.10.08
16:02
2022.10.08
18:57
Forrás
Pannon RTV
Hatvan résztvevője volt a topolyai Tóth Ferenc Vers-és Prózamondó Szemlének. A kétfordulós versenyen a vajdasági és az egyetemes magyar irodalomból választott verset vagy prózát adták elő a gyerekek.

Általános- és középiskolások, valamint a magyart, mint környezetnyelvet tanuló diákok vettek részt a Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemlén.

Szabó Vilmos, Topolya: „Ez bővíti a szellemi egyéniségét is az embernek és a tudását is, a világképét is bővíti, ha verseket olvas, illetve mond el. Most én erre a szavalóversenyre Csorba Béla Író-olvasó találkozó, illetve Ágai Ágnes Kamaszságok című versével érkeztem.”

Vortity Anasztászia, Temerin: „Azért szeretek szavalni, mert érdekes és izgulhatok is, és ma elmondtam Pap József Dávidka tüskéit és majd mondom Kányádi Sándortól a Hallgat az erdőt.”

Öt csoportban zajlott a megmérettetés, a produkciókat háromtagú szakmai zsűri értékelte.

Rókus Zoltán, színész, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata: „Nagyon sokan produkálnak iszonyatosan jó szövegeket és olyan gondolatokat közölnek, amiket nem a költő akart mondani, hanem ők is belevisznek valamit és ezek a legfőbbek, hogy ők értsék a szöveget, a kiállása jó legyen, tudjon kommunikálni a közönséggel.”

Egész Vajdaság területéről érkeztek versenyzők.

Kisimre Szerda Anna, elnök, Kodály Zoltán MMK, Topolya: „Irodalmunk gyöngyszemeinek a megismerése fontos, ezért tartjuk mi is fontosnak ezt a versenyt, valamint azért is, mert itt a vajdasági magyar írókkal, költőkkel is meg kell, hogy ismerkedjenek, hogyha erre a versenyre jönnek, mert az egyik kitétele, hogy vajdasági írótól vagy költőtől is mondjanak szöveget.”

A résztvevők az oklevelek mellett könyvjutalomban részesültek.

Tóth Ferenc Vers-és Prózamondó Szemle
Topolya

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.