Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/ Molnár Ádám

Folyamtánc

2023.05.19
11:13
2023.05.19
16:32
Forrás
Pannon RTV
Murányi Sándor Olivér író, lovas zarándok tartott könyvbemutatót csütörtök este Tóthfaluban.

Az erdélyi származású író Folyamtánc című regényét érkezett bemutatni, de mesélt az életéről, az állatok iránti szeretetéről és lovas zarándoklatáról is. 

Tóthfaluba az erdélyi Murányi Sándor Olivér író Fehér Márta újságíró meghívására érkezett: „Elsősorban zarándokként hívtam meg, aki ott lehetett a pápai szentmisén, és aki lovagolt a békéért. A Facebook oldalon, Böjte Csaba ferences testvér oldalán figyeltem fel rá, mint zarándokra és rögtön írtam Csaba testvérnek, aki készségesen megadta az elérhetőségét, Murányi Sándor Olivér pedig olyan természetesen válaszolt minden kérdésemre, hogy eljönne-e Tóthfaluba, innentől kezdve nagyon egyszerű volt a dolgom.”

Murányi több mint 500 kilométert tett meg lóháton Lengyelországból Magyarországra a pápai szentmisére, Böjte Csaba felkérésére. Legfrissebb élményeit is megosztotta a közönséggel, valamint az új kötetéről a Folyamtáncról is beszámolt: „Én ezt úgy szoktam fogalmazni, hogy a hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázom jelen pillanatban is. Kétlaki életet élek és egy olyan figurát igyekeztem megalkotni, aki a folyammal barátkozik. Ha megnézzük az irodalmi alkotásokat, akkor ez egy ilyen fő toposz, fő eset, hogy az alkotó megfog egy főhőst és lebegteti az őrültség és a normalitás között.” 

Az erdélyi írótól emellett a medvékkel való viszonyáról, az állatok szeretetéről, valamint az emberek és állatok közötti kapcsolatokról is halhattak az érdeklődők. 

Tóthfalu
Fehér Márta
könyvbemutató
Folyamtánc

Most

Népszerű

Október elsejétől érvényesek a nyugdíjas kártyák

Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.

Újabb olcsóbb termékek a boltok polcain

Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.