Ugrás a tartalomra

Gyermekversmondó versenyt tartottak Udvarnokon (videó)

2016.11.12
18:15
A bánáti Udvarnokon ma tartották a VI
A bánáti Udvarnokon ma tartották a VI. Szűcs Imre Gyermekversmondó Versenyt. Ez az egyetlen magyar jellegű rendezvény az ezer lakosú faluban. Bemutatták a Forum kiadványait is a Könyvet a szórványba! program keretében.    Az Udvarnokon élő valamivel több mint ezer lakos közül a legutóbbi népszámláláson négyszázan vallották magukat magyarnak. Ennek ellenére öt évvel ezelőtt megszűnt a magyar oktatás, mind kevesebb a magyar szó a faluban. Bú Tamás, Udvarnok: „A faluban most már sajnos nincs magyar tagozat, a gyerekek elköltöznek, a szülők is. Tordára járnak már elemi iskolába. Úgyhogy ez az egyedüli magyar nyelvű történés a faluban. Ezt próbáljuk gondozni, nevelni. Reméljük, minden évben meg fog ismétlődni.” A magyarság újbóli önszerveződése egy évtizeddel ezelőtt indult. Megalakult a művelődési egyesület. A falu szülötte, Szűcs Imre költő emlékére pedig versmondó versenyt indítottak. Pál Károly, ötletgazda: „Ma is itt van több mint harminc versmondó, Vajdaság több mint tíz településéről. Ők azért jöttek el, saját költségükön, hogy itt verset mondjanak, gyermekverset mondjanak, magyar gyermekverset mondjanak, és úgy érzem, hogy ez nagyon fontos.”



Huszonöt vajdasági költő verse hangzott el, ami azt mutatja, hogy van választék, van miből meríteni, van mit megismerni is. Nagy Magdolna, felelős szerkesztő, Jó Pajtás: „A gyermekversmondó versenyek valójában a gyerekeket mindig is a szép szóra, az irodalom szeretetére nevelik, de azzal, hogy mi leszűkítettük a kört a vajdasági magyar költészetre, ezzel tulajdonképpen meg is határoztuk az egész rendezvényünk célját: azt, hogy éltessük, ünnepeljük a mi, tehát a vajdasági magyar költészetet.” A rendezvény megmutatta, hogy a gyerekek szeretnek verset olvasni, tanulni és fellépni is. Kiskomáromi Zsolna, Óbecse: „A verset azért szeretem, mert vicces. És gyerekes.” Pásztor Dávid, Temerin: „A vers egy kihívás, és nekem nagyon tetszik, mivel mindig inspirál, hogy jobbakat és jobbakat mondjak. Jobban és jobban mondjam.” A zsűrinek nem volt könnyű feladata. A fellépések évről évre hangulatosabbak, változatosabbak. Molnár Krekity Olga, a zsűri elnöke: „Csak gratulálni tudok. És szeretném, ha tovább éltetnék ezt a vetélkedőt. Mert Bánát ezen részén ez mégis egy nagy és jelentős rendezvény. Remélem, hogy ez is az üzenete ennek a vetélkedőnek, hogy itt is vannak magyarok és ide is el kell jönni.” A verseny legjobbjai a zentagunarasi Szabó Elina, a szabadkai Horváth Kata, a temerini Pásztor Dávid és az óbecsei Répási Nikoletta. A szavalókat könyvjutalomban részesítették, és mesemondó táborokba is eljuthatnak majd.

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.