Ugrás a tartalomra

Gyógyhatású mintás tájképek (videó)

2016.12.03
17:33
Gyógyhatású mintás tájképek címmel nyílt kiállítás pénteken Szabadkán a Klein house közösségi bárban Máriás Béla képeiből
Gyógyhatású mintás tájképek címmel nyílt kiállítás pénteken Szabadkán a Klein house közösségi bárban Máriás Béla képeiből. Legújabb korszakának fő jellemzői a csipkemotívum, a papírformák és az extrém színek.         Mindig ott lakozik bennünk az újrakezdés gyógyító magva - sugallja drMáriás tárlata. A Gyógyhatású mintás tájképek cím akár tevékenységének mottója is lehetne, hiszen képeinek a nézőre gyakorolt hatását társadalomsebészetnek titulált kezelésként éli meg. Máriás Béla (drMáriás), festő, író, zenész: „Úgy gondoltam, hogy ezek a képek, amelyeket Gyógyhatású mintás képek címen futtatunk, egy kicsit azt akarja jelképesen mondani, hogy ha bizonyos fajta szellemi utazásra vállalkozunk, akkor azzal tulajdonképpen gyógyulni tudunk, mert elvonatkoztatunk egy kicsit attól a világtól, amelyben politikusok ütik egymást és a saját szavazóikat is egyszerre, és nemcsak az van, hanem van más is ebben a világban.”



Az esten fellépett még az idén harmincadik évfordulóját ünneplő Tudósok zenekar, a magyar underground zene kultikus képviselője, azaz drMáriás zenekara. Patócs László kritikus szerint a művész festői provokatív vonala más regisztert szólaltat meg, mint ami a zenéjében megjelenik. Patócs László, kritikus: „Az zenében egyszerre ez az underground a fiatalok által is befogadható szinten jelenik meg, gondoljunk abba bele, hogy jó néhányan csak egyfajta vicceskedő, picit már régimódi, ámde ezt a régimódi stílt mégiscsak új nyelven megszólaltató számokként közelítenek a Tudósok zenére.” A Klein house-ban mutatták be az újvidéki Forum Kiadó gondozásában megjelenő drMáriás rendelője című albumot is, amely Szombathy Bálint és Gulyás Gábor szövegeit, valamint drMáriás legfontosabb festményeit tartalmazza.

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.