Ugrás a tartalomra

Hagyományőrző nap Kúlán (videó)

2016.09.04
08:26
Hagyományőrző napot tartottak szombaton délután Kúlán, a helyi Népkör Művelődési Központ szervezésében
Hagyományőrző napot tartottak szombaton délután Kúlán, a helyi Népkör Művelődési Központ szervezésében. A nap a szórakozásról, a barátkozásról szólt. Az egybegyűltek birkapaprikást is főztek. Negyvenöt bográcsban rotyogott a birka-paprikás a kúlai Hagyományőrző napon. Helyi és vidéki csapatok érkeztek a rendezvényre, hogy barátkozzanak, tapasztalatot cseréljenek és versenyezzenek egymással. Sándor János, Torda: „Nagyon szeretjük a főzéseket, mi egész Vajdaságban megjelenünk, azért, hogy bánátiak vagyunk, Bácskában is megjelenünk, egészen Pancsevótól Bezdánig, mert nagyon szeretjük.” A rendezvényre külföldről is érkeztek csapatok. A magyarországi Gödre község és Verbász együtt építik testvér-települési kapcsolataikat. Gelencsér Gábor, polgármester, Gödre, Magyarország: „Nagyon fontosnak tartjuk a szórvány – magyarságban élők és az anyaországban élők közötti kapcsolatot, kulturális, sport és egyéb területeken, akár gazdaságot érintően is.”



A rendezvényen multikulturális műsort tartottak. Felléptek a helyi ruszin, szlovák és magyar egyesületek táncosai, sőt a most magyar osztályba induló elsősöket is köszöntötték. Az MNT iskolabusz-programjának köszönhetően 12-en iratkoztak magyar tagozatba. Blaskó Márta, igazgató, Petőfi Brigád Általános Iskola, Kúla: „Elkezdtük járni a környező helységeket, falvakat, és három éve egymás után 85 diákunk van elsőtől nyolcadikig, ami azt jelenti, hogy sokan vannak, akik kivándorolnak az országból, de azért a létszám az osztályokban marad, mert minden évben több és több magyar diákot iratunk be.” A hagyományőrző napon jelen volt Nyilas Mihály, tartományi kormányalelnök is, aki a helyi magyarság összefogásáról és a közösség támogatásáról szólt. Nyilas Mihály, a Tartományi Kormány alelnöke: „Mintegy egymillió dinárral támogattuk a Népkör régi épületének a felújítását, ehhez persze társítani kell más pénzeszközöket is, gondolom, hogy itt a község is hozzá fog járulni mindehhez, de én meg vagyok győződve arról, hogy a jubileum megünneplésekor már az új épület felújul, és folytatódni fog ez a szép hagyományos élet itt Kúlán.” A Hagyományőrző napokat kilencedik alkalommal rendezte meg a Népkör Művelődési Központ. Goga Zsolt, elnök, Népkör MME, Kúla: „Büszkék vagyunk magunkra, hogy multinacionális rendezvényünk annyira kinőtte magát, hogy ez a legnagyobb rendezvény a községben, amit szerveznek, évi szinten.” A kúlai hagyományőrző nap közös vacsorával és mulatsággal zárult.
Kúla

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.