Ugrás a tartalomra

Halljátok-e a dalt?

2022.09.28
07:34
2022.09.28
16:17
Forrás
Pannon RTV
Ezzel a címmel tartottak verses előadóestet a Szabadkai Városi Könyvtárban kedd délután. A válogatott verseket és monológokat Molnár Krekity Olgától és Barta Júliától halhatta a közönség, illetve Török Emese népdalénekes is fellépett.

Többek között József Attila, Király László, Petőfi Sándor, Kaffka Margit verseit is hallhatták az érdeklődők a Szabadkai Városi Könyvtárban megtartott előadóesten. A monológok és a versek életünk szakaszait dolgozták fel, a bölcsőtől a halálig, emelte ki Barta Júlia versmondó.

„Talán az életünk van benne. A születéstől egészen a végkifejletig. Ezek a versek nekünk nagyon fontosak, nekem is például. Mindegyik kötődik vagy a szüleimhez, vagy az elhunyt páromhoz, vagy például a nyelvhez. Király László a Haljatok-e a dalt? című verse a címe a műsorunknak, aki nagyon szépen írt a nyelvről, összetartozásról. Így nagy szeretettel készítettük ezt a műsort.”

A pároshoz Török Emese ifjú népdalénekes is csatlakozott, aki a közös munkáról mesélt.

„Én nagyon élveztem. Tavaly volt az első közös fellépésünk Muzslyán, utána Sopronban léptünk fel és most pedig itt. Népdalokat fogok énekelni főképpen. Öt népdalt. Ezek közül az esti dal a kedvencem. Azért ez, mert egy nagyon szép lezárás, és én gyerekkorom óta hallgatom azt a népdalt, számomra nagyon megható.”

Az előadás programja egyébként még a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének huszonöt éves évfordulójára készült.

Molnár Krekity Olga
Barta Júlia
Török Emese

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.