Ugrás a tartalomra

Húszéves az adai Aranykapu

2018.09.08
17:39
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A néptánc mellet a népi játékok, az ének és maga a muzsika is főszerepet kapott az adai Aranykapu Művelődési Egyesület jubiláris előadásán. Az Egyesület idén jegyzi fennállásának 20. évfordulóját.

Körtemuzsika-szóval indult az Aranykapu Művelődési Egyesület jubileumi műsora szombaton délután. A műsor folyamán több régi tag is fellépett, az első felvonásban azonban a legkisebbek kapták a főszerepet. Sokan közülük csupán néhány hónapja ismerkednek a népi hagyományokkal. Szöllősi Nikoletta: „Nekem azért tetszett, mert sok néptánc volt benne, meg szép nyakláncok, meg hogy megtanuljak táncolni néptáncot.”

A tánc szeretete mellett azonban a közösségi élmény is fontos szerepet tölt be. Szenes Arnold: „Sok gyerek van és jó a társaság. Játszunk, meg táncolunk.”

Az Aranykapu Művelődési Egyesület fennállása óta több korcsoportban oktatja a magyar néphagyományokat. Nem csak a táncot, hanem a játékokat és a kézművesség különböző ágait is. Az egyesület keretein belül működik az adai tájház is, ahol évente megrendezik a Mesterségek Napját. Sóti Ernő, az egyesület elnöke elmondta, hogy a nehéz gazdasági helyzet mellett igyekeznek lépést tartani a világ változásaival: „Az egyesület pénzelése teljesen másképp folyik, mint a kezdetekben, most már nagyiparban kell űzni a pályázást és csak így tudunk fennmaradni. A fogyatkozó gyerekszám mellett igyekszünk megtartani azt a magas művészi színvonalat, ami jellemzi egyesületünket.”

Az ünneplő tagokat és a közönséget az egyesület vezetői mellett a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, valamint Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának illetékesei is köszöntötték.

Ada
Aranykapu
művelődési egyesület

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.