Ugrás a tartalomra

János Vitéz - kishegyesi és bácsfeketehegyi közös előadás

2023.06.15
21:34
Forrás
Pannon RTV
A belépés minden helyszínre díjmentes.

Pénteken mutatják be a János Vitéz című táncszínházi előadást, a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület közös produkcióját.

A kishegyesi premier után a hétvégén Bácsfeketehegyen és Szabadkán is láthatja a közönség a darabot.

János vitéz
előadás
Közügyek

Most

07:35

Érkezik a csapadék

A reggeli órákban Szerbia déli vidékein már esett, késő délutánra pedig az ország többi részén is megvastagszik a felhőzet. Késő délutánra Vajdaságba is megérkezhet a csapadék.
21:33, Frissítve: 21:53

Elhunyt Fehér Márta

Életének 48. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt Fehér Márta, a Hét Nap újságírója. 2017 óta volt tagja a Hét Nap szerkesztőségének, előtte 10 évig a Pannon RTV-ben dolgozott.
19:36, Frissítve: 08:14

Ismét a VMSZ adja a tartományi házelnököt

Miloš Vučevićtyel egyeztetett dr. Pásztor Bálint Belgrádban. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szerb Haladó Párt elnökével a koalíciós szerződésről és az együttműködés folytatásáról tárgyalt.

Népszerű

Elhunyt Fehér Márta

Életének 48. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt Fehér Márta, a Hét Nap újságírója. 2017 óta volt tagja a Hét Nap szerkesztőségének, előtte 10 évig a Pannon RTV-ben dolgozott.