Ugrás a tartalomra

Kiállítás a 800 éves Zentáról (videó)

2016.12.06
09:00
A 800 éves Zenta címmel nyílt meg hétfő este a zentai Művelődési Ház kiállítótermében a Tisza-kedvelők Nemzetközi Művésztelepének idei kiállítása
A 800 éves Zenta címmel nyílt meg hétfő este a zentai Művelődési Ház kiállítótermében a Tisza-kedvelők Nemzetközi Művésztelepének idei kiállítása. Hat vajdasági és egy magyarországi művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők december 9-ig. Vrábel János tekerőlanton előadott, hangulatos alkalmi produkciójával vette kezdetét a Tisza-kedvelők Nemzetközi Művésztelepének kiállításmegnyitója. Központi témája ezúttal a 800 éves Zenta volt, amit a művészek a legkülönfélébb technikákkal örökítettek meg alkotásaikon. Mezei Erzsébet, zentai résztvevő: "Gyurkovics Hunor külön kérése volt, hogy ne azt hozzam, amit ott készítettem, ott akrilképeket készítettem, de mivel engem grafikusként tart számon, ezért monotípiákat hoztam, kicseréltük a képeket, ez már évek óta így történik." A kiállított képeken Zenta mellett Szeged és környéke is megjelenik. Nagy Károly, szegedi résztvevő: "Ezek vászonra festett képek, olajjal, illetve akrillal, három napot voltam csak itt, mert máshonnan jöttem, hamarabb nem tudtam jönni, így kész munkákat hoztam, Szeged környéki jelenetek ezek." A szervezők fontosnak tartják, hogy minél több helyről érkezzenek a résztvevők a művésztelepre. Vörös Attila, a Tisza-kedvelők Egyesülete alelnöke: "Hazánkból topolyai, szabadkai, újvidéki, zentai alkotók vannak, Magyarországról Szeged és Gödöllő képviselteti magát, és mindig próbáljuk a Tiszát, illetve Zentát belevinni az alkotói folyamatba, és az alkotásokon látszik, hogy ez többé-kevésbé sikerül, illetve, hogy hogyan látják mások a mi zentaiságunkat."



A művésztelepnek sokféle hozadéka van az alkotók számára. Gyurkovics Hunor, a Tisza-kedvelők Nemzetközi Művésztelepe művészeti vezetője: "Valamennyien azért jövünk ide, hogy találkozzunk régi barátokkal, ismerősökkel, és újakkal is ismerkedjünk, úgyhogy ez esetben is gondolom, hogy ez volt a lényeg." A kiállítás december 9-éig délelőttönként 10 és 12, délutánonként pedig 17 és 19 óra között várja a látogatókat a zentai Művelődési Ház kiállítótermében. A tárlat anyagát a tervek szerint a későbbiekben Magyarkanizsán, Topolyán és Szabadkán is kiállítják.
kiállítás
Zenta
Tisza-kedvelők Nemzetközi Művésztelepe
Tisza-kedvelők Egyesülete
Művelődési Ház

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.