Ugrás a tartalomra

Kíváncsiságból született Döme Szabolcs novelláskötete

2017.09.29
08:52
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
„Mint egy fényárban úszó ablak” címmel tartott beszélgetést a zentai zEtna könyvkiadó, amelynek keretében a jelenlevők közelebbről megismerhették Döme Szabolcs: A felhő neve című novelláskötetét.

A könyv a 88. Ünnepi Budapesti Könyvhétre jelent meg, benne 23 rövid történettel. A kötetet a szerző négy év terméséből válogatta össze. A könyvet Turkál Anna, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium egykori képzőművészeti szakos hallgatója illusztrálta. A könyv szerzője elmondta, hogy elejében a versek világa vonzotta, azonban egy idő után szerette volna magát kipróbálni a prózaírásban is.      

Döme Szabolcs, szerző: „Az első szövegek kísérleti jelleggel születtek. Azután, persze, a legelsőkből nem lett semmi, de azóta, 5-6 éve folyamatosan írok, kisebb-nagyobb szünetekkel. Prózát, főleg. Hogy mi vitt rá konkrétan? Nem tudom. A kíváncsiság, hogy tudok-e írni. Mivel a Magyar Tanszékre jártam Újvidékre, elég sokat tanultam az irodalomról, különböző megközelítésekben, és kíváncsi voltam, hogy az irodalmat az író oldaláról tudom-e valamilyen szinten művelni. Ez volt az alap, erre voltam kíváncsi.”  

Döme Szabolcs
novelláskötet

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.