Ugrás a tartalomra

Koncertekkel zárult a Énekelt Versek 24. Zentai Fesztiválja

2019.05.12
08:50
2019.05.12
17:05
Forrás
Pannon RTV
50 éves a Kaláka zenekar. Az együttes a Kaláka 50 hét határon át című koncertsorozattal járja a magyarlakta településeket. Zentán az Énekelt Versek 24. Zentai Fesztiválja keretében léptek színpadra.

Kányádi Sándor megzenésített verseivel kezdődött a zentai Kaláka koncert. A közönség tagjai közül sokakban idézett szép emlékeket az est.

Tóth Erika, Zenta: „Csodálatos volt. Évek óta járok a Kaláka koncertekre. Mindig nagy meglepetés, nagy öröm számomra. Élvezetes. Gyönyörű versek, csodás zene. Nagyon megható volt a mai este.”

Az 50 éves fennállását ünneplő Kaláka állandó fellépője az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának. Minden évben más műsorral lépnek színpadra.

Radványi Balázs, tag, Kaláka: „Hetvennégyben ugyanezen a színpadon az első fellépésünkkel nyitottuk meg. Azóta gyakran visszatértünk. Amióta az Énekelt Versek Fesztiváljának gondolata megszületett, azóta egyet kivéve, minden évben felléptünk.”

A Kaláka idei koncertjének vendége Ferenczi György és az Első Pesti Rackák volt. A formáció többek között Petőfi Sándor megzenésített verseivel lépett színpadra. A zenekar tagjait a Kaláka inspirálta arra, hogy a magyar költő verseit megzenésítsék.

Bizják Gábor, tag, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák: „ Petőfinél nagyobb rock ’n’ roll a világon nincsen. Elképesztő versei vannak. Lehet mondani, hogy a Rackának egy pályaív indult el a Kaláka miatt. Viccesen úgy hívjuk magunkat, hogy Kaláka brutál.”

Az est a Kaláka valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák közös koncertjével zárult.

Kaláka
Első Pesti Rackák
Énekelt Versek Zentai Fesztiválja

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.