Ugrás a tartalomra

Könyvhéthez kapcsolódó ersemények több mint 80 településen (videó)

2016.06.10
12:13
Elkezdődött az Ünnepi Könyvhét
Elkezdődött az Ünnepi Könyvhét. Ez már a 87. Több mint 80 településen lesznek a könyvhéthez kapcsolódó ersemények a következő napokban. Budapesten a Vörösmarty tér, vidéken pedig Gyula városa az idei kiemelt helyszín. Egymás után szálltak fel az utasok Debrecenben az irodalmi villamosra. A különjárat ablakait idézetek díszítették. A villamoson a cívisváros irodalmi életének állomásain kalauzolták végig az utazókat. Háryné Papp Gizella: „Maga a villamos is élmény, és főleg a muzeológusnak a bemutatója, mert egyszerűen nem lehet elégszer hallani erről a szép városról.” Varázspálcával a kezében tartotta az író-olvasó találkozót a gyerekeknek Balatonfürden Beck Andrea írónő. „Párhuzam legyen az ő életük és a mese között, akár a szereplők, akár a leírt történések tekintetében, és fontos az is a mai világban, hogy legyen valamiféle segítség az ő mindennapjaiknak az esetleges probélmáikra.”



A könyvszeretők szerint az olvasás együdálló élményt nyújt. A könyvhét célja mindig is az volt, hogy az irodalmat és az írókat kivigyék az utcára. Grecsó Krisztián író: „Az irodalom demokratikusabb ügy lett, bárki írhat naplót, bárki vezethet blogot, bárki publikálhatja a verseit az interneten.” Az Ünnepi Könyvhét vidéki, országos megnyitóját Gyulán tartották. Országszerte több mint 80 településen rendezik meg. Szabó Tibor Benjamin, Athenaeum Kiadó főszerkesztője: „Az ünnepi könyvhét minden helyszíne tulajdonképpen egy ilyen írósimogatóvá válik és minden kiadó látványos programokkal, akciókkal, ajándékokkal készül, próbálják az olvasás iránt felkelteni a figyelmet.” Az fővárosi Vörösmarty téren 1000 szerző dedikál a következő napokban. Esterházy Péter író: „Szeretlek, de ki kicsodát, és mi köze van ennek a könyvhéthez? A szerelmesek biztosak a szerelmükben, de újra meg újra ki kell mondani az erre vonatkozó közhelyeket. Hiába triviális mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek, és hogy ez milyen fantasztikus és nagy dolog.” A 87. Ünnepi Könyvhét hétfőig tart.

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.