Ugrás a tartalomra

Községi szavalóverseny Zentán

2018.02.20
17:06
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Községi szavalóversenyt tartottak ma délelőtt Zentán. Az általános iskolák felsős diákjai versenyeztek a legjobbnak járó diplomáért és a továbbjutásért.

Kőrösi Violetta Terék Anna: Külföld című versét adta elő, amellyel kiérdemelte az első helyet. Kőrösi Violetta, tanuló, Csokonai Vitéz Mihály Á.I., Felsőhegy: „Őszintén szólva nagyon tetszett maga a hangvitele és a stílus, amiben íródott. Továbbá az, hogy ez tényleg Vajdaságról szól, és hogy hogyan kezelik az embereket, akik vajdaságiak.”

A szavalók a tanáraik segítségével választották ki a megfelelő műveket. Pap Emese Békés Márta: Vers a versmondó versenyről című költeményét szavalta el. Pap Emese, tanuló, Thurzó Lajos Á.I, Zenta: „Nekem ez nagyon tetszett, mert kifejezi személyiségemet, és nagyon tetszik a stílusa. Szerintem illik hozzám ez a vers. Kb. egy hét alatt megtanultam, mert már eleve tudtam.”

Összesen 15 szavaló jelentkezett a versenyre. Juhász Lassú Kornélia, könyvtáros, Városi Könyvtár, Zenta: „Az iskolákban mindig tartanak iskolabajnokságokat, osztálybajnokságokat, és az iskolákban dolgozó és tevékenykedő magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, könyvtárosok kiválasztják a legjobb szavalókat, a legjobb versmondókat, és mindig azokat küldik a községi szavalóversenyre.”

A községi szavalóverseny első két helyezettje továbbjut a körzeti versenyre, amelyet március 10-én rendeznek a Szabadkai Városi Könyvtárban.

szavalóverseny
Zenta

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.