Ugrás a tartalomra

Lemondják a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivált?

2018.08.29
18:27
2024.03.19
08:41
Forrás
VajdaságMA
Kérdésessé vált, hogy megtartják-e idén Szabadkán a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivált, mert a fesztiváltanács több tagja is benyújtotta lemondását.

Lemondott többek között Slobodan Marković, akinek ötlete nyomán jött létre 25 évvel ezelőtt a fesztivál, Ljubivoje Ršumović költő, aki a tanács igazgatója.

Marković lemondása okairól levélben tájékoztatta Bogdan Laban szabadkai polgármestert. Ebben leírja, hogy noha formálisan még a fesztiváltanács igazgatója és szelektora, valójában az idei rendezvény előkészületei hónapok óta nélküle zajlanak.

Kettejükön kívül benyújtották lemondásukat Zoran Maksimović és Miroslav Radonjić teatrológusok, valamint Gordana Đurđević újságíró is, az indoklás szerint azért, mert a Szabadegyetem, mint a fesztivál végrehajtó szerve, önkényesen hatályon kívül helyezte a fesztiváltanács döntéseit és annak statútumát, és alapítói okiratát megszegve átvette a rendezvény irányítását.

Szabadka
Gyermekszínházi Fesztivál

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.