Ugrás a tartalomra

Ma kezdődik a Desiré

2018.11.23
07:23
2018.11.23
07:31
Forrás
MTI
Ma kezdődik Szabadkán a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amelyen tizenhat előadást és egy koncertet, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség december 1-ig.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén a Barbaricum alcímet viseli. A tizedik Desiré fesztivál a Hasszán Aga felesége című előadással kezdődik ma este a Jadran színpadon. A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Koszovóból, Franciaországból, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából és Oroszországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok. Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek az érdeklődők.

Desiré

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.