Ugrás a tartalomra

Ma a népdalkórusoké, szólistáké és a népzenészeké volt a főszerep Horgoson

2019.06.02
17:19
2019.06.02
20:29
Forrás
Pannon RTV
A tegnapi Gyöngyösbokréta után ma a népdalkórusoké, szólistáké és a népzenészeké volt a főszerep a XLIII. Durindón. A rendezvényen mintegy 110 népdalkórus és szólista mutatkozott be.

A rendezvény ünnepi áhítattal kezdődött a Szent István-szobor előtti téren, majd Gutási Ákos, horgosi plébános megáldotta a Durindó résztvevőit és lobogóját.

Az ünnepi beszédek után megközelítőleg 110 népdalkórus és szólista állhatott színpadra a két helyszínen megtartott rendezvényen. Vajdaság számos településéről érkeztek fellépők.

A kevi egyesület már majdnem 25 éve rendszeresen látogat el a fesztiválra.
Perpauer Mária, Bazsarózsa Népdalkórus, Móra István Művelődési Egyesület, Kevi: „Ebből is ugye tanulunk, itt rengeteg népdalénekes összejön, és minden évben tanulunk valami újat.”

A fellépő kórusokat és szólistákat mind a két helyszínen szakmai zsűri értékelte. Vakler Anna, zsűritag Budapestről érkezett, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, emellett maga is népdalénekes. „Egy olyan zenei anyagot látunk, amely a saját közösségi hagyomány, a saját területnek a legértékesebb, a legjobban kicsiszolt dallamait helyezi a középpontba. Tehát ez egy nagyon fontos zsűrizési szempont is, hogy tudnak-e a csoportok előrelépni, esetleg a saját falu hagyományában” - emelte ki Vakler Anna.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a rendezvénynek közösségmegtartó ereje is van Vajdaságban: „A Durindóban éppen az a legcsodálatosabb, hogy egyszerre 3-4 olyan generáció képviselteti magát, mely egyrészt az eredeti népdalt szólaltatja meg, a másik pedig a megtanult népdalt. A zenészek átörökítik azt az örökséget, amelyet itt ezen a tájon gyűjtöttek valamikor.”

A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Dalárda tamburazenekara és kórusa kapta idén a Bodor Anikó-díjat a Horgoson megtartott Durindón. A kétnapos rendezvényfolyamon, amely tegnap kezdődött a Gyöngyösbokrétával kiderült az is, hogy jövőre Törökbecsén rendezik meg a vajdasági magyarság egyik legrangosabb és legtömegesebb kétnapos népzenei és néptáncfesztiválját.

Durindó
Horgos

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.