Ugrás a tartalomra

Megjelent a Csurgói Ifjúsági Művésztelepet bemutató könyv

2018.02.27
21:13
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
Az Ifjúságunk, Csurgó címet viselő kiadvány a művésztelep 50. évfordulójára született meg az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet kiadásában.

A könyv a telep létrejöttét, alkotóinak munkásságát ismerteti az olvasóval. Az 1960-as évek élményeiről a szerzők, a művésztelep alkotói meséltek hétfőn a Szabadkai Városi Múzeum épületében. A könyv megjelentetését három éve álmodták meg. Török István, festő is a szerzők között szerepel.

Török István, társszerző: „Nem vagyok egy nagy rendszerető, frázisokban írtam meg. Volt olyan eset, hogy el is veszett egy része, a folyamatossága a történetnek, ahogy írtam és még egyszer megírtam és ilyesmik. Hadd ne mondjam, hogy meg is gyűlt a bajuk a forumosoknak és Farkas Zsuzsának is, mire ezt összeállították, ráncba szedték. Én nem tudok úgy írni, nem vagyok író ember. Én csak megírtam úgy spontán, ahogy én visszaemlékeztem, persze támasznak használtam fel az újságcikkeket és Csurgónak van egy naplója, amelyben meg vannak, hogy melyik évben mikor volt a táborozás, a kiállítás, és a megjelent újságcikkek. Ezt és a visszaemlékezéseket így írtam meg.”

Csurgó
művésztelep
könyv
fórum
Török István

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.