Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Kolompos tábor Egerben

2018.07.30
14:45
2018.07.30
16:22
Forrás
Pannon RTV
A megnyitón Potápi Árpád János bejelentette, hogy kétszázmillió forintos keretösszeggel határon túli családszervezetek támogatására ír ki pályázatot ősszel a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság.

A nemzetpolitikai államtitkár emlékeztetett: 2018 a családok éve Magyarországon, amelynek határon túli programjai a külhoni családok éve részét képezik. A táborba mintegy 230 kárpát-medencei gyermek és szülő érkezett.

Eger városában került megrendezésre a Kolompos tábor, amelyet idén Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Kolompos Zenekar közösen szervezett meg. A táborba 50 család érkezett az egész Kárpát-medencéből. Természetesen Vajdaságból is jöttek résztvevők.

A zentai Takács család igazi közös kirándulásként éli meg a rendezvényt. Hatan érkeztek a Tisza-parti városból.

Takács Kornél, résztvevő, Zenta: „Úgy gondolom, hogy az egész hét, különösen az utazás, mert ritkán utazunk együtt, nagy kaland lesz nekünk.
- A gyerekeknek hogy tetszik a tábor első napja?
- Úgy tűnik, hogy nagyon jól érzik magukat. Van aki feltalálja magát, van aki kevésbé. Kell egy kis idő, mire mindenki felszabadul, és akkor nagyon jó lesz.”

A tábort 15. alkalommal szervezte meg a Kolompos zenekar, amelyhez idén a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság is csatlakozott. A tánctanítás és móka mellett baba-mama foglalkozás, kézműves-foglalkozás, számháború és diavetítés is lesz.

Nagy Zoltán, vezető, Kolompos zenekar: „A mostani tábor egészen különleges. Itt igazából a külhoni magyar családok éve keretén belül határon túli családokat látunk vendégül. Azt lehet mondani, hogy nagyon sokfelől jöttek, Felvidéktől kezdve, Délvidéken át Kárpátaljáig. Ami számomra nagyszerű, hogy az első pillanattól kezdve olyan könnyedséget, olyan szeretetet és olyan családias légkört éreztünk, hogy nekünk ebbe nem kellett semmiféle energiát fektetnünk.”

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága 2018 elején hirdette meg a külhoni magyar családok évét, amely kapcsolódik a magyarországi családok évéhez. A tematikus év célja, hogy a külhoni magyar családok érezzék az anyaország támogatását – mondta Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár, Magyarország: „A családok éve program 2018-ban nem fog befejeződni, és remélem, hogy a következő években is lesznek olyan programjaink, amelyekre lehet majd építeni. Az ősz folyamán kiírunk még egy pályázatot családszervezetek számára, akik családbarát tevékenységet folytatnak. Én gondolom, hogy önök közül is sokan tagjai hasonló szervezeteknek. Ezt 200 millió forintos kerettel fogjuk kiírni ősszel, figyeljék a honlapjainkon és várjuk a pályázataikat, hátha ilyen módon is tudunk segíteni a szervezeteiken.”

A magyar nemzetpolitikai államtitkárság következő programja a Hello Wood tábor lesz, ahová a 14 és 18 év közötti fiatalokat várják augusztus 5-e és 11-e között, Tokajban.

Kolompos tábor
Eger

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.