Ugrás a tartalomra
PAnnon RTV/Dobó Krisztián

Megtartotta újévi hangversenyét a Szabadkai Szimfonikus Zenekar

2021.12.27
07:53
2021.12.27
17:16
Forrás
Pannon RTV
A Városháza dísztermében Johann Strauss, George Bizet és más ismert szerzők művei csendültek fel.

Hetedik alkalommal tartotta meg újévi hangversenyét a Szabadkai Szimfonikus Zenekar. Az újévi koncert az alkalomnak megfelelően a Kék Duna keringővel zárult. A 49 tagú Szabadkai Szimfonikus Zenekar mellett a közönséget két szólista, Jelena Končar mezzoszoprán, és Kurina Viktória hegedűművész kápráztatta el.

A 2021-es évet búcsúztató programok már karácsony másnapján megkezdődtek Szabadkán. A klasszikus zene kedvelői vasárnap este a Szabadkai Szimfonikus Zenekar gálahangversenyét élvezhették. Nagy Izabellának először adatott meg a lehetőség, hogy részt vegyen a hagyományos újévi koncerten. „Egész életemben ez volt a vágyam, hogy egy ilyen hangversenyen részt vegyek, és eddig sose nem volt rá lehetőségem.”

Az újévi hangversenyen a Szabadkai Szimfonikus Zenekar teljes felállásban lépett közönség elé - mondta Miloš Nikolić. Az est hangversenymestere a jövő évi tervekről is beszélt. „A következő hangversenyünk februárban lesz, márciusban pedig Szlovéniába utazunk. Ezt követi a zene világnapja. Öt biztos koncertünk van, és valahogy abban bízok, hogy lesz egy hatodik is.”

A Városháza dísztermében megtartott hagyományos újévi hangversenyen a Szabadkai Szimfonikus Zenekar Dejan Savić vezényletével attraktív műsorral mutatkozott be a zenekari hangzás gazdagságával és kiteljesedésével együtt. A neves szerb karmester pályafutása során kórusokat már többször is vezényelt a patinás környezetben, a Szabadkai Szimfonikus Zenekart azonban először vezényelte. „Csodásan érzem magam ebben az isteni teremben, amelyben már felléptem, el sem merem mondani, néhány évtizede, kórusokkal. Ez az igazi gazdagság. Egy ilyen város ebben az országban, egy ilyen városháza, és benne egy ilyen díszteremmel. És akkor van ez a program, amely teljesen ehhez a térhez igazodik, a barokk stílushoz, és az időkhöz. Természetesen hatalmas megtiszteltetés, hogy először léphetek fel a Szabadkai Szimfonikus Zenekarral.”

A kitűnő hangzás mellett a Szabadkai Szimfonikus Zenekar újévi koncertjét fantasztikus lendület is jellemezte.

Szabadkai Szimfonikus Zenekar
újévi koncert
Miloš Nikolić
Dejan Savić

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.