Ugrás a tartalomra

Mennyország csillaga - táncos advent Szabadkán

2023.12.15
14:19
2023.12.15
16:14
Forrás
Pannon RTV
Mennyország csillaga címmel mutatta be karácsonyi műsorát a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület tánckara.

Szent Miklós napja, Lucázás, Szentcsalád-járás, Betlehemezés és számos más népszokás elevenedett fel az esten.

A Talentum csapata minden évben hagyományszerűen külön műsorral készül az adventra, idén azonban egész estés előadást készítettek saját történetvezetéssel és külön zenei válogatással. Brezovszki Tamara, elnök, Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület: „A legkisebbek azok, akik még a legkevesebbet tudják, az ő lábuk alá olyan kis táncok mennek, amikkel ismerkednek év közben. Az alsós korosztály főleg az ugrós táncokat tudja és a zene is alkalmazkodik ehhez. A felsősök pedig egy fergetegesebb tánccal fognak előállni.”

Hardi Klem Katalinnak, a Mennyország csillaga dalai válogatójának nagy kihívás volt, hogy olyan, főként vajdasági dalokat keressen, amelyek az adventi ünnepkörhöz igazodnak. „Tamara megmondta, hogy milyen szokásokat szeretne bemutatni, ezekhez kerestem megfelelő dalokat, főleg vajdasági, de más magyar nyelvterületről is. Aminek nagyon örülök, hogy látom, hogy a gyerekek mennyire élvezik ezeket a dalokat.”

A különböző korcsoportok együtt táncolták el az egész estés történetbe ágyazott műsort. Kószó Teodor egy éve tagja az egyesületnek és azt mondja nem nehéz az adventi koreográfia. „Énekelnem kell, mondókát kell mondanom, tapsolnom kell, forognom kell, táncolnom kell.”

Az adventi időszak hagyományaiból épülő produkció dramaturgja Brestyánszki B. Rozi, a zenei szerkesztést pedig Juhász Gábor jegyzi.

Mennyország csillaga
karácsony
Talentum
Szent Miklós napja
Lucázás

Most

16:04

421 hete az élen

Novak Đoković a 421. hetet kezdte meg az ATP-lista élén. A világ legjobb teniszezőjének jelenleg 10.035 pontja van, ezzel pedig tovább növelte előnyét az olasz Jannik Sinnerrel szemben.
14:16, Frissítve: 14:22

120 éves lenne a Zorka Vegyiművek

120 éve alakult meg Szabadkán a Clotild, illetve a Zorka Vegyiművek. Az egykori Jugoszlávia legnagyobb műtrágyagyára fénykorában több mint 2100 munkást alkalmazott.

Népszerű

Új életre kelhet a Fidelinka

Beruházás a régió egyik legismertebb malomipari vállalatába - egyebek mellett ezzel a témával foglalkozott a Közügyek.